Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


_____________________________________________

 

Dzsida Jenő: Gyakran eljön 

 

 

 

 

Éjjel meglátogatott.
Azt mondta: szeret engem. Sok-sok nap óta 
figyel engem. Szeretne több nevetést látni az arcomon. 


Megsimogattam nagy hűvös haját:
az szikrázott, mint karácsonykor a csillagszóró.


Meg akartam csókolni.
Huncutkásan megfenyegetett. 


Aztán megígérte, hogy gyakran eljön.
Végtelenné tágult szobámon a puszták illata remegett át,
s mi labdázni kezdtünk nagy, zöld csillagokkal.

                                                                                                           2008-10-04
_____________________________________________

                                                     Talantbek Chekirov - View To The Landscape

Gyurkovics Tibor: Arc

 

 

 

Bejön egy arc és nem megy többet el.
Egészen behajol a képbe.
Tapogatózó ujjunk alatt ver
a homlok érverése.


Nem gondoltuk, hogy ez lesz az az arc.
Nem néztük jól meg az ablakkeretben.
De tarkójára tűz a nap
és értjük őt már egyre fényesebben.


Nem gondoltuk, hogy ez lesz az az arc.
Szabálytalan az orra, szája,
de közelebb jön és pontosan
kirajzolódik minden vonása.


Mert hátulról kap megvilágítást,
hogy fölragyogjanak könnyű ujjai.
Bejön, leül, levetkezik.
És nem tudjuk már elbocsátani.

                                                                                                            2008-09-25
_____________________________________________

                                                    Zindy - Paceful In Your Arms 

Pilinszky János: Nyitás
 

 

 


A gyerekkor alkímiája
beteljesűl, sikerűl végre.
Az érintetlen kapukat,
az álom zsiliprendszerét kinyitják.
Mindenből csönd lesz és közelség.

                                                                                                            2008-09-14
_____________________________________________

                                                            Auguste Roden - Kiss

Váci Mihály: Szebb öröm

 

 

 

Szívem alatt ragyogsz. A csillagok csipkéje
remeg az ablakon. Érzed? Ez itt
a szív állandóan üres edénye,
pedig örökké csak merít, merít.
 
Mondhatnám ezt is még: ó, harmatos
alma a tested, s rá a fény havaz!
De szebb öröm, hogy friss, kemény, piros,
s hogy női test, izgató és igaz.
 
És nem hasonlítlak az angyalokhoz:
asszony vagy, nő vagy, ezért áldalak,
mert úgy szorítsz forrón, sírva, magadhoz,
hogy embernél több leszek általad. 

                                                                                                            2008-08-29
_____________________________________________

                                                              Tomasz Rut - Unisono

Radnóti Miklós: Két karodban

 

 

 

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem. 

                                                                                                           2008-08-29
_____________________________________________

                                                        Kép

Lányi Sarolta: Ki talál meg?

 

 

 

Irdatlan nagy úton elvesztettek engem,
jó meleg tenyérből hideg földre estem.

Hideg földre estem, nyitott szemmel, ébren,
bitang jószág lettem, látom, tudom, érzem.

Mikor földre estem, bár meghaltam volna,
önnönmagamnak is bár elvesztem volna!

Távolodni léptét így hallgatom, élve,
fájdalmam ragyog csak körülsötét éjbe.

Nagyon nehéz voltam? terhes úti járom,
azért hagyott engem ismeretlen tájon?

Vagy nagyon is könnyű? nem érezte súlyom,
s úgy ejtett el engem véletlen az úton?

Ha visszafordúlna, még visszatalálna,
még senki se lépett a lába nyomába.

De messze van az már, nem keres az engem.
Ragyog a fájdalmam. Ki talál meg engem?

                                                                        2008-08-27
_____________________________________________

                                                         Rabi Khan - Moments Before The Kiss

Gyurkovics Tibor: Te - folyosó
        ( Salfedi bohócmester dala )

 

 

 

 

Magányod végeérhetetlen
folyosóján csak mint a vak
madár röpülök szárnyszegetten
akárhogyan de lássalak


ezerszer is nekiütődöm
a falaidnak önmagad
leghomorúbb gyermekidőkön
fönnakadt zátonyainak


beléd ütközöm aki egyre 
- szemem és szárnyam fölsebezve -
közelebb vagy és távolabb:


hogy megértsem az isteni
fényben-falakban mint a vak
hogy nem tudom megérteni.

                                                                                                            2008-08-24
_____________________________________________

                                                   Nyéki Andrea - Vágyódás

Gyurkovics Tibor: Csoda

 

 

 

Én látom őt - és ő lát engem
valami tükörszerelemben
én benne - ő bennem ragyog
egyedül és ketten vagyok.

                                                                                                            2008-08-24
_____________________________________________

                                                         Mel Wiliams - Lovers

Gyurkovics Tibor: Világ csudája
       ( Salfedi bohócmester dala )

 

 

 

 

Azt hittem, hogy világ csudája vagy,
őrjöngés, álom, nyíló végtelen,
ma azt tudom, hogyha nem vagy velem,
nem vagyok, nem játszom, nem létezem,
felhők fehérje a szemembe fagy.


Azt hittem... Mit? Hogy meghalok teérted.
Mint a végsőkig űzött angyalok.
Ma azt tudom: szívemre térdel térded,
és fuldoklom, ha látom szemfehéred,
és nem meghalni - élni akarok!


Úgy fúj a szél - hiszen most március van -
hogy elrepül a szájam, a kezem,
és a testünkben nyíló tereken
csak vonítok és verejtékezem
ebben az istentelen márciusban.


Zseni, az vagy, kölyöknyi és libányi,
végül is zseni vagy és liba vagy.
A szerepedet könnyű kitalálni:
Azt hittem, hogy a világ csudája vagy,
de annál sokkal fontosabb.

                                                                                                         2008-08-24
____________________________________________

                                                           Fabian Perez - Brocata Ochre

Baranyi Ferenc: Felhívás

 

 

 

 

Valaki jöjjön és szeressen,
mert megfullaszt a tavasz engem,
korai volna szenesednem
másoknak gyújtott őrtüzekben,
most még nekem gyúljon ki menten
minden, ami másnak éghetetlen,
didergek perzselő szelekben-
valaki jöjjön és szeressen!

                                                                                                           2008-08-19
_____________________________________________

                                                Csanálosi Tibor - Hajnali metró

Viszló Éva: Helyi hívás  (dalszöveg)

 

 

De szépet álmodtam
De csúnyát ébredtem
Minden szürke reggel.
Lemosom az álmot,
Futószalagra szállok,
Hosszú lépcső emel fel.
A föld alól, míg föltalálok,
Mindig jobboldalra állok
Titokban telefonálok
Mindenféle hullámokon
 
Helyi hívás idelent
 
Halló, halló, halló mért nem szólsz?
Halló, halló, mért kell izzadtságba mártott, 
álmaimban látott képekbe elbújnod?
Mért nem jössz elő végre reggel is?
 
Föl, a föld peremére érek
Arcul ütnek a fények,
Mért vagyok mindig álmos?
Kopog a cipőm a járdán
Koszorú színű látvány
Elázik ez a város.
Vigyázni kell, hogy merre lépek
Teli a föld, nagyon nehéz lett
Zuhog a sóhaj, szorul az öklöm
Minden reggel visszakönyörgöm 
Az ébredés előtti perceket.

Halló, halló, halló mért nem szólsz?
Halló, halló, mért kell izzadtságba mártott, 
álmaimban látott képekbe elbújnod?
Mért nem jössz elő végre reggel is?
 
Hahó, hahó, hahó, ébresztő!
Hahó, hahó, kinek, mit kell még ígérjek, hogy az égig érjek?
Hajnali hívásra visszhang válaszol
Saját hangomon.
 
Tudom, hogy hallasz, nem lehet másképp
Beszélek, mintha nem mást kívánnék
Eljátszom nappali gondokon.
De amint a képernyők nem figyelnek,
Mint egy becsapott spánielnek
Húzódik össze a homlokom.
Valahol recseg egy járóka rácsa
Telik az idő, telik a szobácska
Múlik az idő hozzánk kegyes lesz,
Míg egyszer téged majd nem is keresnek
S a földre lehajtom spániel arcom,
Csak addig hívlak, míg alszom, míg alszom.
 
Helyi hívás idebenn.
 
Halló, halló, halló, mért nem szólsz?
Halló, halló, mért kell izzadtságba mártott, 
álmaimban látott képekbe elbújnod?
Mért nem jössz elő végre reggel is?
 
Hahó, hahó, hahó ébresztő!
Hahó, hahó, kinek, mit kell még ígérjek, hogy az égig érjek?
Hajnali hívásra csak a visszhang válaszol 
Saját hangomon.
 
Halló… halló… halló

                                                                                                            2008-08-01
_____________________________________________

                                                               Csanálosi Tibor - Hazavárás

Hervay Gizella: Étellel, csenddel...

 

 

 

Csak a szél. Már megint nem te vagy,
pedig étellel, csenddel vártalak.
A nagy szavakat, mint olcsó ruhát,
levetettem. Nem várok csodát.
Nem kérek semmit. Nem panaszkodom.
Csak tenyered helye üres arcomon.
 
 
 
Ami lettünk volna, vagyok egymagam.
Szavaimnak immár kettős súlya van.
Szemeddel is nézem, amit láthatok.
Veled járok, éppen hogy csak nem vagy ott.
 
 
 
Amit kimondani nem tudtam neked,
látod, most a munkám okos része lett.
S amit nem láttál meg elnyűtt arcomon,
az szólít meg. Tekinteteddel rokon.

                                                                        2008-07-08
_____________________________________________

                                                          Talantbek Chekirov - Dreaming of You

Nemes Nagy Ágnes: A szomj

 

 

 


Hogy mondjam el? A szó nem leli számat: 
kimondhatatlan szomj gyötör utánad. 
- Ha húsevő növény lehetne testem, 
belémszívódnál, illatomba esten. 
Enyém lehetne langyos, barna bőröd, 
kényes kezed, amivel magad őrzöd, 
s mely minden omló végső pillanatban 
elmondja: mégis, önmagam maradtam. 
Enyém karod, karom fölé hajolva, 
enyém hajad villó, fekete tolla, 
mely mint a szárny suhan, suhan velem, 
hintázó tájon, fénylőn, végtelen. 
Magamba innám olvadó húsod, 
mely sűrű, s édes, mint a trópusok, 
és illatod borzongató varázsát, 
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák. 
És mind magamba lenge lelkedet 
(fejed fölött, mint lampion lebeg) 
magamba mind, mohón, elégítetlen, 
ha húsevő virág lehetne testem. 
- De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem. 
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen. 

                                                                                                            2008-07-06
_____________________________________________

                                                             Antal Éva - Melegség

Weöres Sándor: Keverd a szíved

 

 

Keverd a szíved 
napsugár közé
készíts belőle lángvirágot,
és aki a Földön mellén viseli
és hevét kibírja,
ő a párod.

                                                                                                            2008-07-05
_____________________________________________

                                              Bill Mack - Love

Hervay Gizella: Levél helyett

 

 

 

 

 

 

Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.

 

Megtalálni azt a szót, amit ő keresett, de nem talált, amire szüksége van, hogy a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljusson végre oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem. Felesleges és nevetséges olyan szavakat dobálni felé, amelyeket mi szeretünk, ezzel csak megütjük, hiszen én, ha azt mondom: tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis égdarabok, a fa alatt kerti asztal, pohárban tej, tündöklik a tej, a táj. De lehet, hogy ő arra emlékezik, hogy nem kapott tejet, nem volt, és az anyja messze volt, és megütöd a szóval. De ha megtalálod neki azt a szót, amit keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában felfénylik az elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul kigurult.


Ha megtalálnám! Sose merném többet kimondani a szót: szeretlek! Csak azt mondanám: vonat, mert talán állomás mellett lakott, és évein át-átzakatolt a vonat, félelmet hozott és sóvárgást távoli tájak felé. Vagy azt mondanám: cigaretta, mert kidobta a vonatablakon át a csomag cigarettát, mikor tisztuló tüdővel robogott a szerelem felé.


Csak rá kell figyelni, a mozdulataira: karjával most olyan ívet ír le, amilyet csak az tud, aki egész lényével mozdul vagy szól, semmi más nem válasz neki, csak az, ha te is egész valóddal felé fordulsz.


A szájad mellett egy ránc emlékezik, és a szemedben olyan látható a szégyen, hogy elfordul és cigarettára gyújt. Fájdalmaiddal soha el nem érheted, arcodon a fájdalom nyomai, és hangodat érdessé teszi a visszafojtott sírás. El kell hagynod emlékeidet is, mert történelem előtti korból valók, mikor még nem tudott emberhez szólni az ember, csak ütött. Csupa kék-zöld folt az arcom, nem szóltak hozzám, csak ütöttek, s nekem most szólnom kell, meg kell találnom azokat a szavakat, amelyekre neki van szüksége. Hiába mondom a magam szavait, nem figyel oda. Kikapcsolja a telefont.


De hiszen volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek.

                                                                                                             2008-07-05
__________________________________________________

                                                      Irina - Oneness

Hervay Gizella: A mondat folytatása

 

 

 

 

 

Az ének öröm lesz megint, mint arcod érintése arcomon. És akkor majd szavaink válaszolni tudnak egymásnak, mint bőrünk és idegeink. De addig úgy tapogatóznak egymás felé gondolataink, mint a vakok, és te mindig arra válaszolsz nekem, amit valaki más kérdezett tőled.


Nincs mit tennem, Téged szeretlek, tőled kérdezem naponta megválaszolhatatlan életünkben, kérdezem a szemedtől, a szádtól, soha véget nem érő öleléseinkből. És te félelmeimre félelmeidet feleled, szorongásaimra szorongásaidat, és mondataink félig kimondva meghalnak a levegőben, és ki tudja, tested és testem véget nem érő párbeszéde meddig lesz hangosabb az iszonyatnál? Az iszonyatnál, ami már sejtjeinkben bújkál: sejtjeink egyenként emlékeznek a háborúra, elég egy hír a rádióban, s a képzelet már robbantja félelmesen fehér fegyvereit. Idegek világrészei rándulnak össze, s már az egész föld fáj s a föld minden halála háborúja.


Lecsukott szemeden át látom, nem hiszed, hogy az ének öröm lesz megint, mint arcod érintése arcomon. Nem hiszed, hogy a robbanás a jövő földrészeiben és az idegekben megakadályozható. Nem hiszed, hogy érdemes szembenézni az iszonyattal a múltban és az idegekben és a jövőben. És a mondat meghal közöttünk félig kimondva a levegőben, mert tudom, hogy nem elég érv a remény, és tudom, hogy életem sem lesz elég érv és halálom se, csak az élet egésze elég erős az iszonyat ellen.


Hát minden sejtemmel lázítok ellened-érted, a képzelet fegyverei ellen, a fájdalom fegyverei ellen, a pusztulás gondolata ellen, minden gondolatommal lázítok az emberiség félelmei ellen, félig kimondott mondatai ellen, amelyek meghalnak az időben...


Hogy az ének öröm lehessen megint, mint arcod érintése arcomon....

                                                                                                             2008-07-05
__________________________________________________

                                               Kép

Lányi Sarolta: Bús tréfálkozás

 

 

 

Jól hallottam? Azt mondtad, hogy szeretsz?
Csak nem gondolod, hogy elhiszem?
Szeretnél? Ó, ó! De hiszen
Már el is köszönsz. Az idő leint
És én magam leszek megint.
Megint magam hajózom
Hullámzó tündértómon,
Tengerszemén a szerelemnek,
Mely kicsiny, de mély
S mélyében leskel a veszély,
Ha jő az éj s a szél beszél;
Szeretsz? De én megint magam vagyok
S mint elhagyott halott
Kit senki, senki nem virraszt
Fölérez, éled újra bennem
Szerelmem;
Sikong és te nem hallod azt.
Nem hallod azt se meg soha
Mikor szólítlak, hívlak, vágylak,
Nevedtől hangos a szoba
Ahol a sóhajtásaim tanyáznak.
Szeretsz, azt mondod? De lásd
Álmomba se kísérsz el
Múlt éjjel megcsókoltuk egymást
S te erre sem emlékszel.

                                                                                                             2008-06-29
__________________________________________________ 

                                                    Tomasz Rut - Tentatis

Bella István: Csak az Isten

 

 

 

 

 

Trikóját néha magán hagyta,
úgy szeretett, félmeztelen.
De meztelen volt a szeme alja.
A szája széle. A két kezem.
Meztelen volt az ágy. A párna.
A levegő. Meg a sötét.
...Csak az Isten volt ruhában.
De elfordította fejét.

                                                                                                            2008-06-29
__________________________________________________

                                            Tomasz Rut - Ex Proximo

Gyurkovics Tibor: Péntek

 

 

 

 

Elvétem már a tárgyakat. A lényeg
elsikkad már a télből és a nyárból,
az azelőtt okosra nézett képek
hada most semlegesen vádol.

Az azelőtt fölépített varázshegy
most egycsapásra össze-vissza omlik,
s én így maradok véglegesen már egy
betört világban és sorsom csomóit

ki nem bogozva, ostobán, hanyatt,
csak azt érzem, arcomra folyik lényed,
akár a nap, a viasz és a lényeg,
a csak bámulom az üres tárgyakat.

A látványt ölte meg bennem szemed.
Nem tudok látni, mióta rám néztél,
csak azt, ami testedből föllebeg,
izgalmas fákkal lett tele a légtér,

de belső fákkal, mik úgy nőnek egy
hatalmas tájon, hogy az meg se látszik,
zsúfolásig tele vagyok veled
és nézlek, nézlek a megvakulásig.

Tapogatom az arcod. Ez az arc.
A végtelen. A minden arcok arca.
Nem látom már, csak amit te akarsz,
az ölelés zsákjába vagyok varrva,

ezer öltéssel a húsomba szúr
minden kis izmod, mint a tű.
Mi szorít össze veled ily vadul?
Szeretlek. Olyan egyszerű.

Olyan közel vagy, hogy tested szöge
egész a szemgolyómat éri,
fordulnék, törnék kifelé,
de arcod elől nem tudok kitérni,

el nem fordíthatom a fejem,
a szemben-lét fáj, kínzó, gyáva helyzet,
az arcomat szorítja a kezed,
hogy ordítani tudnék - s csak szeretlek.

Üvölt a táj. Mert elhagytam teérted,
elhagytam árnyait és szögeit.
A boldogság. Holnap jön péntek
és testemet testedre szögezik.

Már lélegezni sem tudok. Merev
pupillámat az egekre szögeztem,
belém fúródtál, mint hegyes üveg,
s én csüngök csak ezen az egy kereszten.

Következik a végső Golgota.
A kicsike, a helyi, az egyéni,
mert kinek-kinek meg kell halnia
ahhoz, hogy e világon tudjon élni.

Következik az önfeláldozás.
A látványtalan és őrült alázat,
míg fölhasítja bőrödet a nyárs,
a test pedig vergődik, mint az állat.

És megreped a hegy. Csorog a vérünk,
az üres éjben elhasad karunk.
Csak az válthat meg, aki meghal értünk,
s csak azt válthatjuk meg, kiért meghalunk.

                                                                                                            2008-06-29
_____________________________________________

                                                  Kállai Krisztina - Ellentétek

Pilinszky János: Örökkön - örökké

 

 

 

Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,
maradék szemérmem némasága ez,
úgyse hallanád meg, hangot ha adok,
sűrű panaszommal jobb, ha hallgatok.
 
 
Tűrök és törődöm engedékenyen:
mint Izsák az atyját, én se kérdezem,
mivégre sanyargatsz, teszem szótalan,
szófogadó szolga, ami hátra van.
 
 
Keserüségemre úgy sincs felelet:
minek adtál ennem, ha nem eleget?
Miért vakítottál annyi nappalon,
ha már ragyogásod nem lehet napom?
 
 
Halálom után majd örök öleden,
fölpanaszlom akkor, mit tettél velem,
karjaid közt végre kisírom magam,
csillapíthatatlan sírok hangosan!
 
 
Sohase szerettél, nem volt egy pillanat,
ennem is ha adtál, soha magadat,
örökkön-örökké sírok, amiért
annyit dideregtem érted, magamért!
 
 
Végeérhetetlen zokogok veled,
ahogy szorításod egyre hevesebb,
ahogy ölelésem egyre szorosabb,


egyre boldogabb és boldogtalanabb.

                                                                                                      2008-06-21
_____________________________________________

                                                   Kép

Lucian Blaga: Hideg Ajkak

 

 

Álomba hullt a rét. A bokrok szempilláiról 
fénykönny gyűl tündökölve: 
jánosbogár.  
 

A felhősávos hegytetőn 
megnő a hold. 
Éjszakám feléd nyújtja őszies kezét, 
s zöld jánosbogarak fényéből gyűjtöget 
a szíved számára mosolyt. 
Jéggé fagyott szőlő a szád.  
 

Csak a hold finom karéja lehet 
olyan nagyon-nagyon hideg 
- ha csókolhatná valaki - 
mint ajakad.  
 

Közel vagy. Itt.  
 

Hallom az éjben pillád rebbenéseit. 

                                                                                                            2008-06-21 
_____________________________________________

                                                       Yoshua Lui - A Breeze

Baranyi Ferenc: Kímélj meg

 

 

 

Csak ama rettegőn-riadt
tekintettől kímélj meg engem,
mely minden tiltott nász után
felkönyörög ijedt szemedben,
mikor ketté-józanodunk
szemedben kérdő a kerekség,
azt kérdezi: így, így sem únsz?
Azt kérdezi: most is szeretsz még?


E pillantás csak cikkanó,
de épp elég, hogy megalázzon,
bántóan bizonygatja azt,
hogy nem nő túl a testi lázon
mi engem utánad tüzel,
s hogy bujaság a szenvedélyem:
se szív, se gond - csak vér. Szemed
ezt mondja s ez rám nézve szégyen.


Vagy talán őseredetű
e szolgamód riadt tekintet?
Visszacsörrennek néha még
Szokás csatolta ősbilincsek?
Megejtett s nyomban otthagyott
cselédlányok félelme ez még?
Kijátszott mátka kínja, ki
odaadta frigy előtt a testét?


Fekszünk, tilalmas nász után.
Töprengsz: maradj vagy elköszönj-é?
Nyugalmam gyengéd ernyedés,
csupán te túlozod közönnyé.
Pedig most inkább kell nekem,
hogy ittmaradj, hogy végre lássad:
ki jó volt lángnak lobbanón -
jó most duruzsoló parázsnak.


Miért alázol hát ijedt
alázatoddal engem? Ó hát
mikor érjük meg már a nők
tudat-emancipációját?
Merj úgy szeretni, mint ahogy
én szeretlek több ezer éve!


Hidd el: csak az a szerelem,
melynek a nász sosem a vége.

                                                                                                            2008-06-20
_____________________________________________

                                                         Kovács Tibor - Harmonia Sublimis

Szabó Lőrinc: Titkos párbeszéd 

 

 

 

S ha ígérném, hogy ma odamegyek?
- Számolni kezdeném a perceket.
Örülnél? Hogy örülnél? Mennyire?
- Ha szeretsz, szíved megszakad bele.
S ha mégse lehet, ha nem leszek ott?
- Füst s láng bennem is együtt kavarog.
Képzeld: máris zörgetem bokrodat!
- Nem mozdulok, el ne riasszalak!
Szép az a lugas, az a friss gyep-ágy?
- Nap! Zöld árny! Tücskök! Ezüst éjszakák!
Mit mond majd az első tekinteted?
- Hogy eddig, csak hazudni mert neked.
Szegény fiú, féltél tőlem, ugye?
- Félelmes az isten igézete!
Utad leszek tőle a föld felé.
- Az vagy, ígéret, minden gyönyöré!
Várj! Ma! Talán! Én sem tudom, mi lesz ...
- Még a boldogság is rettenetes!

                                                                                                           2008-06-20
_____________________________________________

                                                       Antoine de Villiers - Near Frame    

Baranyi Ferenc: Csöndtelenül

 

 

 

A "törvénytelen" szeretők nem
fordítják fény felé az arcuk,
mosolyuk is árnyákba rejtett
s kétszer sötétebb a haragjuk.


Szeretni kölcsönágyra járnak
diszkrét csörgésű kulcscsomóval
egymás mezítlen melegéhez
szorongva érnek, mint a tolvaj.


Nem ismerik a gondtalan nász
fegyelmezetlen őrülését,
neszekre függesztett figyelmük
rándulni kész akár a vészfék.


Nem bújnak össze önfeledten,
csak félve egymáshoz lapulnak,
ernyedten is olyan feszültek,
mint puska ravaszán az ujjak.


Sivár magányuk sem magányos:
presszókban ülnek félaléltan,
egymás mellett egymásra várnak,
kettesben is emberkaréjban,


nem ismerik a délutáni
szelíd szieszták tiszta csöndjét,
ezer felől figyelt magányuk
sosem lesz páros egyedüllét,


sorsuk zsibongó hontalanság,
akár utcára kivetetté.


A "törvénytelen" szeretőket
a csönd hiánya űzi ketté.

                                                                                                            2008-06-20
_____________________________________________

                                                          Cene Gál István - Magány

Kiss Judit Ágnes: Geometria

 

 

 

Az vagy nekem, mi magadnak sosem, 
és én benned magamnak idegen 
alakként tükröződöm. Szüntelen
felfogni vágylak, s nem lehet. Hiszen

 
ahol te kezdődsz, ott nekem már végem, 
mit érzel, az te és nem én vagyok. 
Utánad nyúlnék, s csak magamat érem, 
és nem veled, magammal harcolok. 
Minek tagadjam? Közös útra vártam, 
vagy legalább egy kereszteződésre, 
ahol egymásba nyílnánk... Magyarázzam? 
Hiába tágulunk bele a térbe,

 
mindez csak látszat, lázálom, mese, 
mert síkjainknak nincsen metszete.

                                                                                                  2008-06-08
_____________________________________________

                                                           Cornelia Karlstromer - Oneness

Kiss Judit Ágnes: Egyensúly 

 

 

 

nem volt szándékos. 
ha az volt, öntudatlan, 
s hogy melyik mozdulatban 
rejlett az erő, 
mely rést nyitott benned 
előttem, mélyedre nézni, 
nem tudom.

 
nem, nem a látvány. talán az érzés, 
nem is a szépség, csak a titok 
lett vákuum, elkerülhetetlen, 
hogy azt se bánjam már, ha pusztítok,
 

beléd hatoljak, s úgy omoljak el 
benned, mint szájban, ha édes az íz, 
legyek kegyetlen érted, hogyha kell, 
l
efogjam a kezed, hogy el ne taszíts, 
mámorból lihegjek hályogot szemedre -
 

most már neked is 
jogod van ugyanerre.
 
                                                                                                    2008-06-07 
 _________________________________________________

                                                   Kép

Balla Zsófia: Amikor hazajöttél

 

 

 

Amikor hazajöttél,
még a helyükön voltak a fények.
Nem tehetek róla, hogy megrohamoztak
de hát a várásban majd kiégtek.

Amikor hazajöttél,
a csapnak felcsillant a cseppje,
s a szappan csak azt várta,
hogy magát a bőrödre kenje.

Amikor hazajöttél,
s felhallatszott a lépted lentről,
csak hogy hamarabb veled legyek,
leugrottam az emeletről.

                                                                                                           2008-06-07
_____________________________________________

                                                            

Bertalan Gyula: Ma nem vártalak

 

 

Olyan messze vagy tőlem,
hogy kifelé fordított tenyérrel
simítlak minden megálmodott reggel.
Bársony-érintéstől kérges tenyér
ökölbe bújva szégyenül.
Nem én vagyok, soha nem voltam...
rejtőzök kiszáradt bokorban,
és nem Te vagy, csak a szél.
Ma nem vártalak.
Ültem a parton szétesve, és
mint a kavicsokat dobáltam
a vízbe apránként önmagam.
A kő azonnal elmerül,
jó lenne tudni az ember
előtte hányszor csobban? 

                                                                                                            2008-06-01
__________________________________________________

                                          Antoinne de Villiers - Intimacy  

Baranyi Ferenc: Staccato

 

 

Amíg csupán lopjuk magunknak egymást
Csak lopott holmi lesz, mi rég miénk,
vezekelünk a rég megérdemelt nász
visszaeső kis bűnözőiként,
akié vagy, elvesz naponta tőlem,
s ha néha visszakaplak egy napig:
megint sután, csak félig-ismerősen
puhatolom felejtett titkaid,
heteken át, míg várom folytatását
egy-két lopott órának, meglopok
minden varázst, mit új találkozás ád,
mert úgy kezdjük mi egyre újra, hogy
már messze vagy, mikor megérkezel.
Karomba kaplak s mégsem érlek el.

                                                                                                           2008-06-01
_________________________________________________                                                      

 Tomasz Rut - In Tono

Baranyi Ferenc: Roskadó alázat

 

 

Az apró hallgatások csönddé hatalmasultak,
csak te lehetsz a vétkes, ha majd talán megúnlak,
hol már az a hiú láz, mi színes-lenni sarkallt?
Elmaradtak a csokrok, a sarki málnafagylalt,
nem várod el te sem már, mit úgyis elfelejtek:
a semmiség csodáit, a kéretlen figyelmet. 


Szeretlek. Biztos így van, mert félek néha tőled,
hogy elveszíted egyszer mindent-bíró erődet,
hogy felbőszít a vakság, mely téged meg se látva
űz nálad haloványabb heveny-nők mámorába,
és lázadón ragyogsz fel, mert fájni fog, megértem,
nagy fények birtokában - maradni észrevétlen.
Mert szép vagy, mint a vadvíz színéről gyűrűző nesz,
melyből a partra érve nyugalmas esti csönd lesz,
mely fel sem fogható már, még sóhaját se hallod,
csak titkos lebbenését érzékelik a partok.
Szép vagy, akár a csöndben a rezzenéstelenség,
és mint borús szemekben a könnybe-bújt meleg-kék,
és szép, akár a lelkem legmélyében fakadt dal,
amit magam se hallok és mégis megvígasztal.
De hallgattál az első csokor-elmaradásnál,
és hallgattál az első kijózanult varázsnál,
nem kérdeztél, ha kérdést olvastam a szemedből,
csak hallgattál szorongva. Féltél a felelettől.
S törődött hallgatásod csönddé hatalmasult már,
Jaj, nem lehet szerelmünk korán ősszé fakult nyár! 


Vívj ellenemre harcot, ahol megküzdve érted,
vér-áldozásaimból derül ki: mennyit érek,
hidd el: téged silányít a roskadó alázat,
tüzeiddel gyötörj meg, mint sorvadót a lázak,
a lappangó bajoknál tisztább a látható kór: 


jobban küzd gyógyulásért, ki sír a fájdalomtól

                                                                                                             2008-05-12
_________________________________________________

                                           Eső  

Bella István: Maradj velem 

 

 

Dobol az eső. Hogy esik.
Maradj velem még reggelig
akad talán számodra ágy,
szék is rárakni ruhád.

Mellém is fekhetsz. Fekhelyem,
mert itt vagy puhábbra vetem,
csönddel bélelem boldogabb
holdakat gyújtok mint a nap.

És hallgatok mert jól esik
hallgatom szívveréseid,
mint csitul némul el a harc
amíg hajaddal betakarsz.

Már nem is kéne mondani
csak hallani és hallani.
Dobol az eső. Hogy dobog.
Benned zuhog, Bennem zuhog.

                                                                                                            2008-05-04
_____________________________________________

                                                                Kép

Ady Endre: Add nekem a szemeidet

 

 

Add nekem a te szemeidet,
Hogy vénülő arcomba ássam,
Hogy én magam pompásnak lássam.


Add nekem a te szemeidet,
Kék látásod, mely mindig épít,
Mindig irgalmaz, mindig szépít.


Add nekem a te szemeidet,
Amelyek ölnek, égnek, vágynak,
Amelyek engem szépnek látnak.


Add nekem a te szemeidet.
Magam szeretem, ha szeretlek
S irigye vagyok a szemednek.

                                                                                                            2008-05-04
_____________________________________________

                                                           Patrick J. Reynolds - Eternal Embrace  

Baranyi Ferenc: Genesis

 

 

Amikor
a fáról még alig lejött ősünk
a nőstényére pillantva
nem csupán párzási dühöt érzett,
hanem valamiféle halk szomorúságot is,
amikor
szeretni kezdte
a sejtelmes alkonyórákat,

amikor már
nem taposta le
futás közben a vadvirágokat,
hanem gyengéden kikerülte őket –

akkor született meg a szerelem,
s vele az ember.

                                                                                                            2008- 05-03
__________________________________________________ 

                                                              Hajnal

Kartal Zsuzsa: Hajnali hársak

 

 

Arra ébredtem fel, hogy szeretlek.
Tudom, nincs ebben semmi meglepő,
de engem meglepett, hogy nem hiányzol.
Május vége felé járt az idő,


s mintha először ébredne a város,
a semmiből csak most keletkezett.
Félálomban nyújtóztak a házak,
az utcák egymást kereső kezek.


Elsápadt az ég. Nem szürkült, egyre kékült.
A búcsúzó tavasz sétált a karcsú nyárral.
A Duna felől jött. Akácillatot,
s kábító hársat hozva hajában.


Arcodra fújtam e kora nyári széllel.
Mélyen beszívtad a hajnali párát.
Elmosolyodtál. Betakartalak.
Álmodban megsimogattad a párnát.

                                                                                                          2008-04-19
_______________________________________________________________________



Jobbágy Károly: Szomorú szerelem

                                        Kép

 

A nő, aki nős embert szeret,
szomorú szerető nagyon.
Éjjel a vágy ha rámered,
felsír. . . mert nincsen irgalom.

Hetenként egy-egy délután
eljön hozzá, ki öleli.
Siet. . . feléje nyúl sután. . .
más otthon ízével teli;

a zsebkendőjén, ingein
egy másik asszony nyoma van
s a férfi életében ím
ő - bárhogy lángol - nyomtalan.

Csak, mint a napfény, felragyog,
aztán pár napra beborul;
az ünnepek, vasárnapok
magányban telnek, józanul.

Néha, ha fáradt s kézbefog
otthon egy könyvet és leül,
pár sort elolvas. . . felzokog,
mert oly sokat van egyedül.

De miért? Hisz ő is annyit ér,
mint az, akinek férje van;
benne is úgy lobog a vér,
szeretne élni boldogan;

fényes vasárnap járni kinn,
büszkén, karolva vinni őt,
mutatni: Nézzétek! Enyím!
Állni a pletykálók előtt,

s nem mellékutcák kis, sötét
zugában kapni csókokat
és ijedten rebbenni szét,
ha ismerős, ki ott haladt.

A nő, aki nős embert szeret,
sok rossz asszonynál többet ad:
hitet, szerelmet, életet,
türelmet, ifjú álmokat. . .

 

 

Zene: Vörös István - Ellopott Percek

                                                                                                           2008-04-19
_____________________________________________

                                                        Kép

Váci Mihály: Felcserélt szenvedélyek

                                            

 

Fájó, nehéz az olyan szerelem,
amit nemcsak a nyers élvezet éltet:
melynek kevés, ha a test meztelen,
s fogasra dobva kinn marad a lélek.


Érzékeink, sorsunk s az értelem
vívtak, ölelkeztek, húsunkba téptek,
bőrünk, agyunk, tudatunk részegen
habzsolta, tervezte is azt, mit érzett.


Szerelme, sorsa volt egy nemzedéknek
a láz, - a harc, rajongás, fegyelem,
s egymást örökké felcserélve égtek
a cél, gyönyör; a csók, történelem,


- hogy mindkettő ebbe majd belevérzett:
s vív, sír bennünk, - s én Veled, Te velem.

                                                                                                         2008-04-18
_____________________________________________  

 
Tamás Menyhért : Már mindennap
 Zlata Privedentseva - Even My Hair

 

 

Nyárba-szédülő fák terhével
zuhant közénk a szerelem;
végighorzsolta halántékom,
vér serkent a kezeden.
Már mindennap így várnak ránk a
kisebesedett éjjelek,
rejtőzhetsz a hold mögé, kőbe,
mindenütt rád lelek.
Egymásra villanó szemünktől
robbanak fel a hajnalok,
sugár-mosolyod záporában
kitakart arcú ég vagyok.

 

 

Zene: EAST - Elrejtettél A Szívedben

                                                                                                          2008-04-14
_____________________________________________                                                                                                                                                                               


Kamarás Klára:Egy szürke vers                                               Kép

 

 

Szemed helyett nézem a monitort.
Kezed helyett a billentyűkhöz érek.
Hol a sok sziporkázó gondolat ?
Nincs üzenet.
Kikapcsolom a gépet.
 
Ez a reggel is olyan mint a többi.
Kinézek, hátha kisütött a nap.
Benn szürke falak, kinn a szürke ég .
Szürke  közel és szürke messzeség...
Szürke szivárvány, szürke táj fölött?
Hát nincs remény, a tavasz megszökött?
Csak  hiány van, mely egyre jobban éget,
S én bámulom e tenger szürkeséget.

                                                                                                            2008-04-13

__________________________________________________                                                                                                            

 

            
Németh Klára - ÜlőölelkezőkJaczkó Béla: Egyszerű

 ........

"Jössz?" Persze... Talán...Nem reménytelen...
Ha délben sikerül X-et leráznom.
Ha Y-t meggyőzöm, hogy ne pofázzon
órákon át az értekezleten,

ha Z-vel a holnapi randevút
átrakhatom jövő keddre-szerdára
s a szerelő estig megreparálja
az autóm, s ha nem túl jeges az út,
akkor eheti a fene a fenét,
mégiscsak nyélbeütjük a találkát!
Egyszerű ez, akár az egyszeregy, -
s ha most nem megy, majd megy legközelebb...

                                                                                                                                              
                                                                                                          2008-04-12

_____________________________________________                                                              

                                         Antoine de Villiers - Ben

Bényei József: Máglya

 

 

 

Bújnék ma is a melleidhez,
Nincs másik oltár.
Zsoltár zendült szememen
Ha rámhajoltál.


Bújnék ma is sötét öledhez,
Nincs máglya másik,
keresztjén lánggá nő a test 
elhamvadásig.


Ne vedd el arcod árkait,
legyenek ágyam.
Karod közt hiszek valami
feltámadásban.


Zene: LGT - Kék Asszony

                                                                                               2008-04-12
__________________________________________________                                            

                                                              Juha Richárd

Szabó Lőrinc: Titkos fájdalom

 

 

Minden megingott, mikor az utolsó
napon csók nélkül elhagytál: üres
szalma lett kezeimben a kalász,
lepkéim elszálltak s a hegyen is
értelmetlenül felelt s otthagyott
barátom, a szél… Ellenségesen
hallgat ég s föld… Valaki kellene…
Nincs semmi kedvem egyedűl csodálni
a várakozásteljes alkonyat
mozdulatlan szépségét, s nem tudom,
lesz-e még erőm emberek helyett
isteneknek mesélni kínomat.


Zene: Kováts Kriszta, Gallai Péter - A Híd Felé

                                                                                                            2008-04-12
_____________________________________________                                               

 

                                                                               
Gyurkovics Tibor: Hajnal                               Kép

 

 

A nap aranyos karikája
sugaraz rá nagy sisakot
karját kinyújtva a tájba
mint hajnali fáklya, lobog.

Lesem, idejössz, ideérsz-e
a fák közt? Rajz a vizen
cikázik az árnya, a lépte
hogy sajdul és fáj a szivem!

Ne siess, ne siess, de szeretlek!
Tudod-e, hova érsz, te leány?
Itt zúgnak estente a vermek
itt hullik a fűzfa reám.

A sípjaim is szomorúak
az ünneplőm fekete
ősszel madarak raja krúgat
és csontos a férfi keze.

Csak a fejsze villog a vállon
a melledet hó födi el
és nappal oly nagy a magányom
hogy estére nem birom el.

Gyere már, gyere már, ideérsz-e?
Sugaras kicsi énekesem
kapaszkodj nyírfa-levélbe
azon érsz ide szélsebesen!

Szeretlek. Gyöngyöm a gyöngyöd
Tiéd a sóm, kanalam
mezítlen kell idejönnöd,
hogy rádadjam, ami van.

Rádadjam ruhául a tájat
s a bíbor nagy hegyeket
el kell, hogy bírja a vállad
mindent, amit szeretek.

Örökké hordjad a házam
csiga fel, csiga le, ez az út
és én adok Néked majd három szivet
falevél-alakút!

Szeretlek, jobban a szélnél
mi öleli hosszan a fát
szeretlek, mintha Te élnél
helyettem egy életen át.

                                                                                                         2008-04-12

______________________________________________________________________