Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


_____________________________________________

                                                            Csanálosi Tibor - Várakozás

Vass István: A hang

 

 

 

Egyszerre minden oly természetes,
megbénító, ujjongó félelem,
Csak áll, a fénnyel átszőtt ködbe les,
Vár. Megmozdul. Nem, nincs ott semmi sem.
Szégyenkezik. Elindul hirtelen.
A szél megint hűlő szívébe fúj.
Fellélegzik: nem, nincs ott senki sem.
És fájni kezd, gyógyíthatatlanul.

 

 

_____________________________________________

                                                            Kép

Vass István: Rád gondolok







Rád gondolok most is, mikor
Szégyenhalált tapint az ujjam,
Rád gondolok napnyugtakor,
Ha töprengek, hogy hol aludjam.


De jó, hogy nem vagy most közel,
Hogy életeddel újra másnak
Szolgálsz, hogy nem engem ölel
Karod s talán többé se látlak.


Ezért te vagy minden, ami
Veszendõ és elérhetetlen,
Szemed vidám villámai
Lobbannak fel a rémületben.


Nem nézhetsz énrám, messze vagy,
De szemedtõl vagyok ma bátrabb.
Milyen fekete a hajad,
És milyen büszke hosszú hátad!


Olyan fehér a homlokod,
Az arcod olyan gyönge rózsa...
Sötétedik. Rád gondolok.
És mindegy már, hogy tudsz-e róla.

 

_______________________________________________________________________