Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


_____________________________________________

 

Turbuly Lilla: A játszma vége

 

 

 

Álmomban felolvastad nekem A játszma végét,
akkor már régóta tudtam, vesztésre állsz.
És most, ahogy ezt írom, nem hagy nyugodni két kép:
rutinvizsgálat, mondod, intesz és autóba szállsz. 


Felvillanó arcod egy kirakat üvegében,
fél évvel később állunk tanácstalanul a járdán,
és hogy ne kelljen elfogyó önmagadra néznem,
az akciós cipőket bámulom - mintha látnám. 


Te akkor épp' a mostnak fordítottál hátat,
olyan volt a hangod, mint aki egyfolytában vacog,
haljak meg én, egy pillanatra azt kívántad,
bár úgy mondtad, tartson soká, ha tényleg jól vagyok. 


Október vége lett, ősztől szokatlan, nagy meleg,
nem vártam meg, hogy vége legyen a temetésnek.
Örülnél vajon - gondoltam kifelé menet -
a lombon átaranyló, részvétlen napsütésnek?

 

 

_______________________________________________________________________

                                                                                                  Maria Amaral - Eroschaice

Turbuly Lilla: Alkonykapcsolat

 

 

 

 

 

Hát itt van, nézd, ez az októberi este
(még egy órája sincs, hogy láttalak),
de nem vagy itt, így nem nézheted, persze,
vagy mégis, csak néhány utcával távolabb. 


Ahogy te elköszönsz, az mindig mintha végleg,
de főleg most, hogy hűvösebbre vált
a frontok űzte késő nyári képlet,
kijózanítva azt, ki más időkre várt. 


Van az a hosszú pillanat, csak azt akartam,
hogy most az egyszer várd ki itt velem,
mikor a nappal és az est közötti harcban
épp döntetlenre áll a küzdelem. 


Csak nézni, hogy a fény lassan kifogy,
és nem remélni, nem gondolni semmivel,
de egy kigyúló lámpasorról tudni, hogy
mikor van vége, és hol kezdődik el.

 

_______________________________________________________________________

                                                           Kép

Turbuly Lilla: Arról, ami elmúlik

 

 

 

 

 

 

Ketten sétálnak el az utcán
kart karba öltve, az étterem előtt,
egyikük a régi kabátban,
a másikét nem láttam azelőtt. 


Innen pont a zebrára látni,
elég nagy a déli forgatag,
megállnak ők is a zöldre várva,
minden csupa szétrohadt hó, sós latyak. 


Vízcsepp szalad a karcos üvegen,
mint pulóveren az elrontott szemek,
mégis, ha tehetném se bontanám
vissza elfuserált kötésemet. 


Talán mert rászitált két év hava
kioltva szánalmat és haragot?
Nem másoltam át a címeket, és
karácsonyra sem küldünk lapot.


Hogy a Berggasse tizenkilencben
mit mondana erről a tudomány?
Olyan jól alszom mostanában -
ami talány volt, maradjon talány. 


Közben azért enni kéne, a két
idegent úgyis elnyelte egy sarok.
Idegent mondtam?...No jól van,
legalább ez egy kicsit még sajog.

 

                                                                                                            _______________________________________________________________________

                                                                              Hessam Abrishami - Loves Curtain

Turbuly Lilla: Félbeszéd

 

 

 

 

 

 

Nem
tárcsáztál félre, máshol élek,
már onnan téged nem hív senki,
ne tanuld meg, könnyebb így,
mint elfeledni.

Igen,
megtenném újra, másért biztosan,
nem gondolnék az árral,
a fű sem mérlegel,
csak sarjad a nyárral.

Nem
tapad torkomhoz indulat,
és senkitől sem várok választ,
a ragadozók kora 
inkább csak fáraszt.

Igen,
van egy másik életem,
amit szálanként összehordtam,
e földúlt tavaszon
tán el sem tévedtem,

Igen,
ugyanaz vagyok, aki voltam. 

 


 

_______________________________________________________________________

                                                                     Marlina Vera - Remembering

Turbuly Lilla: Fragile

 

 

 

 

Hajnalban arra ébredtem, hogy fázom.
Mondjanak az időjósok akármit,
kifog az ősz a szeptemberi lázon,
eső veri a szomjazó kert fáit.


És mert nem bírtam elaludni újból,
peregni kezdett lassan, ami volt;
nem én akartam végignézni hússzor,
fejemben mégis két film zakatolt.


Szemcsés nagyon, mert régi már az egyik,
hiányzik sok kép - az idő vágta meg.
Forgatjuk még a másikat, de meddig?
S ha elkészül, poros raktárba megy?


Dobozba zárul, és nem látszik előre,
ha készül új, kinek jut főszerep,
hogy most adódik vagy talán jövőre
a véletlennek kedvező terep.


Bár ősszel jobban látszik, hogy hiába
(és így van akkor is, ha visszakérdezünk)
csomagoljuk magunkat szerelembe, nyárba.
(Különben is, hány film az életünk?)

 

_______________________________________________________________________

                                                     Leaning Lovers

Turbuly Lilla: Határ. idő

 

 

 

 

Ahogy utazni készülődsz,
de most még nincsen itt a napja,
ahogy deres kilincs a bőrt
az ujjadon magához kapja,
ahogy minden ősz előtt
egy örök nyári nap van,
ahogy a késsel vágott seb
sem lüktet az első pillanatban,
ahogy megérzed azt, hogy
innentől nem lehet már félig,
ahogy az édes íz
nem ér el még a romló foggyökérig:
tisztán hallod minden szavát,
és nem érted mégse,
hát visszakérdezel, hogy teljen az idő,
és fájjon, fájjon végre.

 

                                                                                                           _______________________________________________________________________

                                                      Francois Quilici - Alone

Turbuly Lilla: Holtpont

 

 

 

 

Kifosztott tér, elárvult díszletek,
és évekig nem történik semmi.
Ha várom, csak azt: ne jöjjön közelebb,
majd elmegyek, és akkor fog szeretni.

 

                                                                                      
_______________________________________________________________________

                                                                                                 Ewelina Ladzinska - Angel

 Turbuly Lilla: Két ősz között








Hétköznap délután, szeptember,
esőszag a Lőverek felől,
sarkam alatt egy gesztenye
zöld burka feslik roppanva föl.


Sima, ránctalan gömbölyűség,
mahagóni szín és csillogás,
ha zsebedben tartod, azt mondják
erőt ad, gyöngének gyógyulást.


Tavalyról maradt fakó társait
kidobtam, mint annyi mást márciusban,
nem voltam erős, csak meglepett,
hogy van másik nap és hangom is van.


Mi egész sosem volt, apróbb
szilánkokra mért most törött?
Hová szivárgott sok szelíd szavunk,
mi történt velünk két ősz között?
 


                                                                                                           
_______________________________________________________________________