Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


_______________________________________________________________________

                                                                                                   Juhász Tibor - Szentivánéji Álom

Szabó Lőrinc: Emlékszel? Mire?

 

 

 

 

A perc után, a lobbanás után,
a fényszárnyak, a robbanás után,
melyben agyamtól a láb-ujjadig
a mindenség végső határait
bejárta bennünk isten gyönyöre,
a csúcs után, s zuhanva már: ugye,
te is érezted, mint én, azt a jó
lankadást, a visszazsugorodó
életet, az emberit, amit én?
Még ájult voltam, s bőröm felszinén
valami nyugodt, ismerős meleg
ömlött el: az újra-nyíló erek
hálót szőttek, varázsköpenyt, reánk,
s az zsongatott és altatott: a szánk
félrecsúszott: még éreztem, milyen
édes voltál, és hogy a szerelem...
Aztán semmi... Most meg, ébredve - Te,
mondd csak, emlékszel? Emlékszel? Mire?!

 

 

_____________________________________________

                                                             Embrace

Szabó Lőrinc: Káprázat

 

 

 

Először a szem csókol, aztán a kezem,
mint tenger ömölsz el érzékeimen,
mint tenger ömöllek én is körül,
aztán part s tenger összevegyül,

               

s együtt, egymás partján heverünk; –
vagy nyári réten ringat gyönyörünk,
s mi vagyunk a virág, az illat, a nap
s a lepkék bennünk párzanak; –

                  

vagy a felhők vagyunk ott az égen: igen,
azok is oly tengerszerüen
lüktetnek és hullámzanak,
egymáson átáramlanak; –

           

vagy mit tudom én! – – Részeg vagyok,
húnyt szemmel apadok, áradok,
és ahogy a csókodba veszek,
a mindenséggel keveredek,

                    

s a mondhatatlant mondanám,
de összevissza dadog a szám,
hogy áramok, és hogy emelsz, ölelsz,
s szikrát vet a test és fellobban a perc –

                 

óh, gyúló lánghalál! – Elégtek, szavak? –
Villámok vad deltája szakad
lelkünkbe, s mi eltününk, mint a fény,
érzékeink káprázó tengerén.

 

 

_____________________________________________

        

Szabó Lőrinc: Képzelt képzeleteddel

                                                        Arny Bjork Birgisdottir - Thinking Of You

 

 

 

 

Képzelt képzeleteddel képzelem,
hogy idegondolsz, kedves, mialatt
gyors kerék visz: sóvár magányomat
hívja magányod, együtt vagy velem,
ahogy veled én, és ahogy nekem
vigaszt csak képzelt jelenléted ad,
fájdalmad fájdalmamban érzi csak
enyhűlni szorítását sziveden.
Képzelt képzeleteddel képzelem,
hogy együtt vagyunk: az enyém kevés
volna, magába, míg így, szüntelen
kettőződve, mint tündér repesés
hoz-visz-cserél, s egyszerre két helyen
egymásba zárva tart a szerelem.

 

 

_______________________________________________________________________ 

  

Szabó Lőrinc: Köszönöm, hogy szerettelek

                                                                       Lene Schmidt Petersen - De Forelskede

 

 

 

 

 

 

Pénzzel, szóval, könnyel, imával,
mivel kellene megköszönni,
hogy eljöttél, hogy bűnben is
el mertél életembe jönni
s álmomba és ágyamba bújtál
s több és jobb voltál minden újnál?


Köszöntem már titkon anyádnak
és apádnak, hogy drága tested
épp így formálták valaha,
s népemnek már és Budapestnek
megköszöntem, hogy így teremtett,
s köszöntem a véletleneknek,
istennek és minden csodának,
hogy kitaláltak, megcsináltak,
s valahogy elhoztak nekem,
csak neked nem tudtam sosem
megköszönni szerelmedet. 


Ágyadból most is úgy megyek
tovább, hogy adósod vagyok
s valami sokkal tartozom.
Pénzem nincs, nem imádkozom,
mondják, nem voltam sose jó,
sírni nem tudok, csak a szó,
a szó enyém, s a messzi hála -


ezt a hálát adom neked,
kislányom, titkos kedvesem,
s messziről súgom csendesen:
köszönöm, hogy szerettelek.

 

 

_____________________________________________

                                                       The Hug

Szabó Lőrinc: Ma még

 

 

 

 

 

Egymástól messze ébren álmodunk.
Ez már fél-halál! Hol vagy? Szavaid
kisérnek, ringatnak: „Egy ideig…”
Vonatom zug. „…nem találkozhatunk.”
Hajó visz. Itt? Ott? A nap rég kihunyt.
„Mihelyt lehet…” Hab suhog. Ott meg Itt
szétleng; de az álomhang átsegit:
„… azonnal értesitlek.” Óh, megunt
kikötő, tulpart! Zörgő kerekekre
emel a célom. „Vigyázz a szivedre!”,
szólsz még utánam; s végül, csókpuhán:
„Nagyon hiányzol!” Éjsötét a távol
s a csönd csupa seb. Ma még igy hiányzol.
Csak igy. De mi lesz a halál után?!

 

 

_____________________________________________

 

Szabó Lőrinc: Ma még csak zavaromat tudom elmondani 

                                                                                                         Corinne Varon - Wishfull Fantasy        

 

 

Nem tudok én okosan
beszélni veled, mert
a szép test nyugtalanít:
nem látlak annak, aki vagy,
nem az vagyok, aki voltam, és
sokszor a szó csak azért
fontos, mert amíg
akadozva másról
beszélsz, én már az eljövendő

csókot látom a szádon. 


Mindenkinek érthetetlen

a másik, - én tudom, hogy
csak akkor enyém a gondolatod,
ha te is enyém vagy, - óh, amíg
külön vagyunk, nem elég bizalmas
teljes szemérmét
levetkőzni a lélek,
de a testi szerelemben
összesimúl és
játszva megérti az érthetetlent. 


Ne haragudj, kedves, de még
nem tudok okosan
beszélni veled, mert
túl-friss vagy nekem, és
még csak annak örülök,
hogy vagy, hogy élsz, és nekem élsz:
ma még csak zavaromat
tudom elmondani, azt, hogy
szeretlek és
akarlak érthetetlenül.

 

 

_____________________________________________

                                                                                                Araz Hama - Yellow Feeling

Szabó Lőrinc: Melletted

 

 

 

 

Rosszat nem mondhatsz rám,
amit meg ne tetéznék;
katona vagyok katonák közt,
s te vagy a vészfék:
megállitasz, fogsz, hogy
megint gyerek lehessek;
tudom, hogy ma is jó vagyok,
mikor szeretlek.


Hogy még bírok embert szeretni,
magam sem értem;
szidtam a szerelmet,
mikor róla beszéltem,
láttam bukásnak, butaságnak,
esküszegésnek, üzletnek, bűnnek,
állati kényszerüségnek.


S habzsoltam kéjeit
s ez a förtelmes étel
megtöltött annyi csömörrel
és annyi szeméttel,
hogy sírtam: két szájjal
eszi testem az asszony –
(s mégis ellenség volt, aki jött,
hogy visszatartson).


És most szeretlek, mintha volnék
megint huszéves;
tested és lelked porcikái:
mind kedves-édes;
kiábrándultságom megint
gyermeki hit lett,
mert azzal gyógyitasz,
ami megbetegített.


Amikor bennem legnagyobb
volt már az inség,
akkor mutatta meg szived,
hogy van még segítség:
akármennyi a kín s az undor
akármilyen nagy,
mind-mind elmúlik csendesen,
ha te velem vagy.


A küzdés piszkát nem bírom
s te vagy a béke,
háborúimból kivezetsz:
szeretlek érte;
utamon a halál felé
vészfék szerelmed;
melletted mindig jó vagyok,
azért szeretlek.

 

 

 

_____________________________________________

                                                                Irina - Soft Touch

Szabó Lőrinc: Mint még sohasem

 

 

 

Mert egész tested szeretem,
és mind, ami építi kint s bent,
szeretnék megismerni mindent,
ami benned oly jó nekem.

 

Szeretem a fogaidat
s az ujjaidat, ízről-ízre,
csókodban bujdosik az íze
gerinced csigolyáinak.

 

Két lábad futárként hozott,
csuklóid forogtak, emeltek,
bordáid kinálták a melled,
mint az ölelést a karod,

 

s ezek a csontok rám hajoltak,
megszerettek és gyönyörű
óráknak mindig drága, hű
szolgái és dajkái voltak:

 

hogyne szeretném hát, ami
csak vagy, s mind, ami láthatatlan,
ami a külső lét mögött van
és már isteni rejtelem?

 

Szeretnélek kibontani,
s vigyázva összerakni ujra,
aztán, ha van, lelkedbe bújva
álmodni, mint még sohasem.

 

 

 

_____________________________________________

 

Szabó Lőrinc: Mondják, hogy szép

                                                                  Araz Hama  - Untitled

 

 

 

 

Mondják, hogy szép, és én semmit se mondok,
mondják, hogy égő bronzhaja a hajnal,
hogy csillagokat hordoz nagy szemében
s hogy büszke és dacos és rá se nézne
oly csúnya, fekete fiúra, mint én.
Ő csak kacag, és sóvárogva nézik
gúnyos ajkát és álla keskeny ívét,
és nem tudják, hogy tegnap engem csókolt,
és hogyha hallgat, nem tudják, hogy ő most
arra gondol, hogy tegnap hullt a harmat
s ránk hullt a harmat, őreá meg énrám,
s hogy tegnap, látva boldog heverésünk,
még a rigók is mind megrészegűltek
s közel röpűlve a májusi lomb közt
eszeveszett szerelmi dalba kezdtek.

 

_____________________________________________

 

Szabó Lőrinc: 
Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol

                                                                                     Látó Endre - Álom

 

 

 

 

 

Úgy kéne már, hogy
enyhüljön bennem ez a szomorú
és bizalmatlan, örök társtalanság,
de mindenkitől féltem magamat,
szabadságomat, nem tudok örülni
fenntartás nélkül, és így születik meg
az önzésből a lelkifurdalás.
Félek tőled, akkor is, ha kívánlak,
szeretlek, s mégis mindig titkolom,
vágyom rád, s most is úgy hajlok föléd,
mintha ellenség volnál: óvatos
lelkem tüskéit fordítom feléd,
mert törvény véd s mert zsarnokom lehetsz.
Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol.
Nem nyúlok hozzád… Óh, micsoda jóság,
milyen tökéletes odaadás
kellene ahhoz, hogy boldog legyek,
és aki vagyok, mégis az maradjak!
Az ellentétem kéne, az, aki
nem követel semmit cserébe, a
teljes biztonság, az önvád alól
felmentő, szent, jókedvű, igazi
önzetlenség…
Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol…

 

_______________________________________________________________________

                                                                       Antal Éva - Nyár

Szabó Lőrinc: Nyár


 

 

Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák. Szél.
Méh döng. Gyík vár.
Pók ring. Légy száll.
Jó itt. Nincs más
csak a kis ház.
Kint csönd és fény.
Bent te meg én.

 

_______________________________________________________________________

                                                                          Araz Hama - Green Night

Szabó Lőrinc: Pillanatok

 

 

 

Mióta tegnap megcsókoltalak
s te sóváran (de csak egy pillanatra,
mert máris tiltakoztál!) remegő
térdeid közt hagytad a térdemet:
folyton elém rajzol a hála, folyton
előttem állsz, utcán és munka közben
folyton beléd ütközöm: hátracsukló
fejedet látom, kigyúlt arcodat,
csukott szemedet s a kínzó gyönyörvágy
gyönyörű mosolyát az ajkadon.
Ilyenkor egy-egy pillanatra én is
lehúnyom a szemem és szédülök:
érzem közeled, arcom arcod édes
vonalaiban fürdik, kezemet
sütik forró kebleid, újra csókolsz,
s én rémülten ébredek: óh, hisz ez
már őrület – s mégis oly jólesik
beléd veszteni magamat: egész
tested körülömöl és én boldogan
nyargalok szét lobogó ereidben.

 

 

_______________________________________________________________________

                                                                             Lena Gardelli - The Red Embrace

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

 

 

 

 

 

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.


Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.


Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.


Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.


Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

 

_______________________________________________________________________ 

                                                                   Kép

Szabó Lőrinc: Szeretlek

 


 

 

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.


Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.

 

 

 

_______________________________________________________________________

                                                                        Juha Richárd -

Szabó Lőrinc: Titkos fájdalom

 

 

 

 

Minden megingott, mikor az utolsó
napon csók nélkül elhagytál: üres
szalma lett kezeimben a kalász,
lepkéim elszálltak s a hegyen is
értelmetlenül felelt s otthagyott
barátom, a szél… Ellenségesen
hallgat ég s föld… Valaki kellene…
Nincs semmi kedvem egyedűl csodálni
a várakozásteljes alkonyat
mozdulatlan szépségét, s nem tudom,
lesz-e még erőm emberek helyett
isteneknek mesélni kínomat.

 

 

 

_______________________________________________________________________

                                                                                                   Kovács Tibor - Harmonia Sublimis

Szabó Lőrinc: Titkos párbeszéd 

 

 

 

 

 

S ha ígérném, hogy ma odamegyek?
- Számolni kezdeném a perceket.
Örülnél? Hogy örülnél? Mennyire?
- Ha szeretsz, szíved megszakad bele.
S ha mégse lehet, ha nem leszek ott?
- Füst s láng bennem is együtt kavarog.
Képzeld: máris zörgetem bokrodat!
- Nem mozdulok, el ne riasszalak!
Szép az a lugas, az a friss gyep-ágy?
- Nap! Zöld árny! Tücskök! Ezüst éjszakák!
Mit mond majd az első tekinteted?
- Hogy eddig, csak hazudni mert neked.
Szegény fiú, féltél tőlem, ugye?
- Félelmes az isten igézete!
Utad leszek tőle a föld felé.
- Az vagy, ígéret, minden gyönyöré!
Várj! Ma! Talán! Én sem tudom, mi lesz ...
- Még a boldogság is rettenetes!

 

 

 

_______________________________________________________________________