Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


__________________________________________________
   

Charles Hanson - The Letter

Nadányi Zoltán: A levél

 

 

 

Hétfő. – Ez a nap elveszett:
Nem kaptam tőle levelet.


Kedd. – Ma sem írt. Mi van vele?
Mért késhetik a levele?


Szerda. – Nagyon jól megy sora,
Azért nem gondol rám soha.


Csütörtök. – Eh, csak hiteget,
Igazán sohse szeretett.


Péntek. – Csak játszik ő velem,
Álnok, hazug és szívtelen.


Szombat. – Most már elég, elég:
Ha ír, széttépem levelét!


Vasárnap. – Itt van a levél!
Egyetlenem, áldott legyél!...



_____________________________________________

                                                       Juhász Tibor - Őrző

Nadányi Zoltán: A szeretőm

 

 

 

A szeretőm átjött a patakon,
a cipőjét elcsente a patak.


Aztán az erdőn jött át, jött vakon
és a ruhája szerteszét szakadt.


Térdig homokban kellett jönni innét,
harisnyáját lehúzta a homok.


Forgószél jött és elvitte az ingét
és a kezéből a liliomot.


Így állt előttem megmeztelenítve.
Szép sima bőrén átsütött a szíve.




_____________________________________________

                                                            Kép

Nadányi Zoltán: Így volt

 

 

 

 

Zuhantál és elkaptalak,
ruhád csücskénél és a vak
mélységbe fejjel lefelé
csüngtél és én tartottalak,
a rácsnak rogyva, görcsösen,
öt ujjal, kínnal és dühvel.
Egyetlen szörnyű akarat
volt bennem: nem engedlek el!


És megvirradt és este lett
és jöttek őszök, tavaszok
és még mindig tartottalak
és már harmadszor havazott
és még mindig tartottalak
és súgtam lázas szavakat
és az öt ujjam majd letört
és a ruhád szakadt, szakadt.


Hogy volt tovább, nem is tudom.
Egyszer csak elmúlt az egész.
Kiszállt belőlem az a láz,
az a vad, gyilkos rettegés.
Itt állok az erkélyen és
az élet zúg a körúton
és a felhőkbe nézek és
nem is tudom... nem is tudom...

 

 

_____________________________________________

                                                              Jeanette Jarville - Passionata Embrace

Nadányi Zoltán: Itt lakik ő

 

 

 

Itt lakik ő. De mostan nincsen itthon.
Elutazott és odalesz sokáig.
Mint a betörő , úgy járom be titkon,
bejárom és kifosztom a szobáit.


A szőnyegről is kincseket szedek fel:
a lépteit. És mindenütt elejtett
valamit és én reszkető kezekkel
gyüjtöm zsákomba, amit ittfelejtett.


A szeme zöldes fényét, meg a kedves
mosolyát (ezt a nagytükörből csentem!)
az édes illatát, az is itt repdes,
ezüst hangját, az is itt cseng a csendben.


És minden apró tárgyon ott találom
más, más mozdulatát. Akad itt bőven
lopnivaló! A rózsás tortatálon,
a csengőgombon és a levegőben!


A macskafejes párna, ő himezte,
megsimogatom, most is mennyit loptam!
Ott a karosszék, ott volt édes teste,
csak én tudom, mi mindent látok ottan!


Üveg mögött poharak széle rezdül,
minden pohárban az ő édessége.
Felszürcsöltem az üvegen keresztül,
becsipek édes bortól, az a vége.


Részeg betörő, boldogan dúskálok
és összeszedek mindent, ami drága.
És egy ajtón benyitok és megállok,
lélekzetem is eláll. Ott az ágya.

 

______________________________________________________________________ 

                                                                                             Milt Kobayashi - Lovers

Nadányi Zoltán: Láz

 

 

 

De jó, hogy jöttél, drága. Soha jobbkor.
Lázam van és ezt nem gyógyítja doktor.
Szörnyűk az éjszakáim. Iszonyú
hullámok jönnek, véres uszonyú
halak úszkálnak. És még rosszabb ébren.
Akkor a láz dörömböl, mint a dob,
tép, mint a tigris, ide-oda dob.
Nem ismerek meg senkit és nem értem
senkinek a szavát. Csak a tiédet.


Lázam van, mint a napnak nyári délbe,
vagy mérges őszökön, kialvófélbe,
mint annak, aki a napon megégett,
vagy mint az összekötözött bolondnak,
vagy annak, akit sütni kezd a máglya,
vagy nők kötik ki és köré tolongnak,
testén a kés és még mindig nem vágja.


A lázmérőnek annyi foka nincs,
puszta kezeddel mérd a lázam, drága,
vesd le a kesztyűd szépen és tapints
a láz fészkére. Az az orvossága.
                                           

 



 

_____________________________________________

                                                         Kép

Nadányi Zoltán: Üzenet

 

 

Gyors a madár és gyors a felhő,
gyorsposta nem kell most nekem,
a kis csigára bízom inkább,
vigye el az üzenetem.

Fűszálon kúszva, porba csúszva,
csigabiga menj, hírvivő,
a nagy tavat kell megkerülnöd,
a nagy hegyet, ott lakik ő.

Évek múltán, ha odaérsz majd,
lesd meg, mikor a kertben ül,
mikor nincs senki a közelben,
csendesség van a ház körül.

Csigabiga, bújj elő akkor,
add át a bús üzenetem,
mondd meg neki, te vagy a postás,
tõled üzenem: szeretem.

_____________________________________________

                                                              Kovács Árpád - Ablakban

Nadányi Zoltán: Vártalak egy évig

 

 

 

 

Vártalak egy évig,
hol voltál egy évig?
Én egyhelyben álltam,
úgy vártalak, végig.
Álltam és nem néztem
se jobbra, se balra,
csak ahonnan téged
vártalak, csak arra.


Szálka a kezemben,
semmihez se nyúltam,
szálka a szívemben,
még mélyebbre szúrtam.
Nem ettem, nem ittam,
csak álltam kábultan
én nem is aludtam,
csak el-elájultam.


Leveleket hoztak,
nem volt betű benne,
ha beszéltek hozzám,
mintha álom lenne.
Hívtak, menjek haza
és kézen is fogtak,
mit mondhattam nekik,
boldogtalanoknak!


Egyszer egy virágos
ág arcomba vágott,
a tavaszból ennyit
láttam, ezt az ágat.
Később egy szál levél
csüngött róla félve,
onnan tudtam én meg,
várlak már egy éve.


Nagy fa kidült volna,
torony eldült volna,
én csak álltam, álltam,
szomorúság tornya.
Álltam és nem néztem
se jobbra, se balra,
csak ahonnan téged
vártalak, csak arra.

 

_______________________________________________________________________