Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


_____________________________________________

 

Somlyó Zoltán: Az ötvenéves ember is...
 
 

 

Az ötvenéves ember is megérzi,
hogy lenn, a földbe megfordult a mag:
hogy a levegő selyemkárpitjára
reálehellt a langy ibolyaszag.


Az ötven éves ember is megérzi,
hogy a láb könnyebb, bátrabb a derék;
hogy hatkor este van már, s mégsincs este -
hogy hazaszaladni kár lenne még...


Hogy a melleken egy-egy gomb kinyílik
s mosolygósabbak, mint télen, a nők;
hogy ámokfutó szegődött nyomukba,
üldözi őket, és nem félnek ők...


Hogy tar galyán a ma még szürke kertnek
egy láthatatlan száj már hangicsál;
hogy nehéz lett már a kabát a vállnak
s a nyak alatt kibomlik már a sál...


Az ötvenéves ember is megérzi,
hogy orvul rájatámadt a derű.
Hogy van valami, ami tiszta és szent.
hogy van valami, ami nagyszerű...

 

                                                                                                            2010-02-11
_____________________________________________

                                                                  Kép

Weöres Sándor: Az éjszaka csodái

 

 

 

 

A városvég itt csupa szürke ház,
a részegekre angyalka vigyáz,
s a villanyfényben, mint aranykehelyben
alusznak a tűzfalak, háztetők,
s a sorompón túl ében-szín lepelben
zizegnek a láthatatlan mezők –
a messzeség öblén pár pisla fény ég,
mögöttük nyugodt mélység a sötétség –


Ha becézésem és csókom se kell,
kicsi lány, mivel ringassalak el?
Ha elzár tőlem a buta lakat,
lesajnál minket majd a virradat.
Bámuljuk egymást búslakodva és
szánk sarkát bontja már a nevetés.


Te! ha hiszed, ha nem hiszed,
úgy szeretem nevetésedet,
mint kinn ezt az éjszakát,
lámpavilágos éjszakát –
aranypor mállik az éj válláról,
s szemközt a sarkon a cégtábláról
furcsán szökken a pentameter-sor elő:
„Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő”
– a nevetésed is ílyen bolond:
mindenre illik és semmit se mond.


Üldögélünk csendesen,
két jó-gyerek, rendesen,
messzi kocsma-zene hallszik,
a környéken minden alszik,
az alkóvban odaát
mélyen alszik anyukád
s szomszédban a Vakos néni,
ferdeszájú Vigláb néni,
Balogh úr, a vasutas,
imádód, a kis-inas –


Itt is, ott is, emitt is, amott is
bajszos rendőr őrzi az álmot,
nagyfülü bagoly őrzi az álmot,
mint kinn ezt az éjszakát,
lámpavilágos éjszakát –
itt is, ott is, emitt is, amott is
dongnak az öreg faliórák,
bánatos hangú ingaórák,
fodrozzák az éjszakát –


Alvó lélek, kússz a tájon,
álmodon mint pókfonálon,
huss! huss!
Föl a légbe visz az út,
tág a lég,
tág az út,
tág a lég,
tág az út,
hozd az örömöt, hozd a bút,
hozd az örömöt, hozd a bút,
huss! huss!


Nézd! a ház,
mint a felhő, fényt cikáz,
mozdul, mint a barna-béka,
vele mozdul az árnyéka,
és belőle alvó lelkek
párolognak, légbe kelnek
a kéményből, mint a füst,
az ereszről, mint ezüst –
száll a kövér Vakos néni,
deszka-vékony Vigláb néni,
és köröttük nagy sereg
libben, szökken, hempereg –


Ni, a Gős pék ketté-bomlott
és kergeti önmagát.
Balogh úr a templomtornyot
fújja, mint a furulyát,
azt fújja, hogy „Ne sirasson”,
mégis könnyezik belé –
Ott meg a cukrász-kisasszony
tipeg fejjel lefelé –


Vigláb néni peckes-módon
sétálgat a sürgönydróton,
krinolinja lyukas-hordó,
kezében egy napraforgó,
vékony nyakán férfi-gallér,
oldalán egy szép gavallér.
Vigláb bácsi nagy-kesergőn
kuporog egy lámpaernyőn,
nézi párját: „Lássa, kérem,
parádéra megy a pénzem.
Nekem pohár sörre sincsen,
neki fodrász, ruha, minden.
Én megmondtam már ezerszer,
hogy hibás a mai rendszer,
államreform kéne régen,
persze nem hitték. Na tessék!
Adó, lakbér... nem csekélység!
Öt gyermekem van, kérem!”


Oda nézz, szösz-bogár:
ott a boltos lánya áll,
boltnak hisz egy fecskefészket,
benne várja a vevőket;
ez már mégis hajmeresztő,
hogy ma senki be se néz!
Majd belép a szívdöglesztő
hollywoodi filmszinész:
„Kérek kilenc fogkefét,
ráadásul a kezét.”
Röptük össze-vissza húz...
rá ne nézz, mert megvakulsz.


Mogyoró Pál ezalatt
megfogott egy sülthalat.
„Tanár úr tudná talán,
milyen hal ez? macskacápa?”
„Rá van írva uszonyára,
de nincs itt az ókulám.”
Pál örült, hogy futhatott
és szekundát nem kapott.
És a ritka állatot
vezeti egy hosszu hídon:
„Majd vadászni megtanítom.”


Tejes-ember a kéményen
üldögél, mint nyári réten,
kisgyermek lett újra szépen,
mézes-kenyér a kezében.
Távol, öreg bükkfa alatt
labdázik egy fiú-csapat,
ő a szemét rajta-felejti,
mézes-kenyerét halkan leejti,
kicsúszik alóla a rét, meg a kémény,
s eltűnik az éj csipkéi mélyén.


És erre-arra az alvó-csapat
potyog a falról, mint a vakolat.
A villanyfényen átdereng az ég,
s a városon túl látszik a vidék,
a dombok gyengéd-rajzu háta
– és elcsitul az alvók karneválja.
Jön a söprőgép tompa morajjal,
mögötte a hajnal
fut lobogó szőke hajjal,
csörömpöl a reggel, száll a fény...
és az éji tág csodát,
ezt a fura micsodát
ketten láttuk: te meg én.

_______________________________________________________ 

Boda Magdolna: Ősz 

 

 

 

 

Megint úgy jön el
az ősz, hogy egyetlen
reményem se
teljesül.
Csak jön,
bő lódenkabátját meglebbenti,
és barna ujjával
sietve körberajzolja
a gesztenye leveleit.
Megint.

                                                                                                           

                                                                                                         2009-11-15
_____________________________________________

                                                                          Talantbek Chekirov - A New Morning

Weöres Sándor: A Nő

 

 

 

A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
A férfi - akár bölcs, vagy csizmavarga -
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
címkék között jár, mint egy patikában.
Hiába száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él - vagy tán csak élni látszik -
ha nők szeméből rá élet sugárzik.
A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy !
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan címkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
úgy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.

 

                                                                                                           2009-03-08
_____________________________________________

                                                                                        Gondoljrámvirág

Nemes Nagy Ágnes: Gondolj-rám-virág

 

 

 

A gondolj-rám-virág,
az volna szép, az volna szép,
a gondolj-rám-virág,
az barna-kék, az barna-kék
(csak volna barna, volna kék,
a gondolj-rám csak volna szép,
mert nincs ilyen).

A nefelejcs azt mondja: nem,
a gondolj-rám: igen, igen,
azt mondja, hogy: igen.

                                                                                                            2009-01-15
_____________________________________________

                                                                Katona Béla - Egyedül

Keresztes Ágnes: Egyedül

 

 

 

 

 

Lehet erős az ember
és próbálkoztam is vele elégszer:
a mondat másik fele lemaradt:
rávitt a kényszer.

Elbírtam én, amit cipelni kellett,
mert nem volt hol letenni.
Hányan mondjuk ugyanígy mosolyogva:
ó, csupa semmi!

Mert a magány, az szégyellnivaló,
csilingelve riaszt, akár a pestis.
Hát rejtegetett púpját megszokja lassan
lélek is, test is.

Néha boldog az ember egyedül,
és néha kőkemény -
de belül fojtott gyöngédség az asszony
meg eszelős remény.

                                                                                                           2008-11-22 _____________________________________________

                                                           Sulyok Teréz - Ősz

Boruzs Hedvig: Ősz

 

 

 

 

 

 

 

A fa egykedvűen bámult csak a ködbe,
De megcibálta üstökét a szél,
S az ágak hegyén billegő levél
Még megkergült az élet mámorától.

                                                                                                            2008-10-11
_____________________________________________

 

Dzsida Jenő: Mosolygó, fáradt kivánság

                                                        Kép

 

 

 

 

Jó volna ilyen édes-álmoson
ráfeküdni egy habszínű felhőre,
amíg az égen lopva átoson.


Leejtett kézzel, becsukott szemekkel
aludni rajta, lengve ringatózni
acélkék este, biborfényű reggel.


Felejtve lenne minden lomha kin,
álmot súgna illatosan ágyam:
vattás-pihés hab, lengő grenadin.


És az Isten sem nézne rám haraggal,
csak mosolyogva suttogná a szélben:
Szegény eltévedt, fáradt kicsi angyal.

                                                                                                            2008-09-25
_____________________________________________

                                                                                      Kép 

Nemes Nagy Ágnes: Láttam, láttam

 

 

 

 

Láttam, láttam lappantyút!
Éjszaka, erdőn meglestem,
róka-vadásszal kettesben.

Nem volt ottan lámpa, se ház,
mentünk: én meg a rókavadász,
akkor az égen, fekete égen
valami röppent még feketébben,
valami röppent: lappantyú!
Két szeme lángja, két pici lámpa,
gurgula-hangja úszik utána.

Ketten láttuk, senki más,
ketten: én meg a róka-vadász.

                                                                                                           2008-09-19
_____________________________________________

                                                Domány Sándor - Melankólikus hangulatban

Hajnal Anna: Ugyanaz?

 

 

 

 

Rossz vagyok? csupa hűtlenség,
mint füst a szélben erre-arra
úgy lengek át a napokon,
nem várva semmi diadalra...
Elernyedt minden akarat...
s ha fáradt kezeimet nézem
úgy érzem legjobb tétlenül,
lanyhán túladni az egészen.


Én megpróbáltam, s hittem is...
hogy mit? valahol még derengnek
lepkeszínek és sugarak...
de olyan fáradtan kerengnek,
oly messze már, hogy nevüket
s tapintásukat elfeledtem...
Ez lett volna az életem?
de ki maradt itt én helyettem?


Tapintom magam. Ugyanaz?
Fej. Karok. Lábak. Mi szökött el,
hogy üres a tapintható?
magamtól mikor? ki lökött el?
Hogy kicserélt egy pillanat,
hogy lehet, hogy észre se vettem?
Mindenki így él? vagy csak én,
ily tudatlanul, meglepetten?


Mindenki így él? hogy a fény
fürdik csodálkozó szemében,
és sokszor mondja azt, hogy: én,
s maga se tudja, hogy az ében
sötétben ki alszik el ágyán
s ki ébred fel helyette reggel,
kit visz előre könnyű lábán
s hogy kit dicsérget énekekkel...


aztán egyszerre, egy napon
minthogyha meghalna a reggel,
elsápad, elfoly vére mind
s tántorog hangtalan sebekkel;
minthogyha bennem hülne ki,
úgy elalélt vele a szívem...
ki halt meg akkor, ő? vagy én?
s mikor volt? ki mondhatja híven?


Ki felelhetne? Emberek,
ti máskép éltek? biztosabban?
valami hazátok csak van?
a földön s a holnapi napban?
valami biztos kéz csak fog,
s lámpát gyujt nektek, hogyha féltek?
...engem elejtett valaki...
s már csak a zuhanásban élek.

                                                                                                            2008-09-19
_____________________________________________

                                                              Kép

Gyurkovics Tibor: Utolsó levél

 

 

 

 

Feküdj a vízre,hagyd magad sodorni,
mint folyóban a sárga falevél,
minek ereje óriás folyónyi,
miközben pihe-módra alig él.


Simulj a vízre, élj vízszintesen, hogy
ne látszódjék belőled semmi sem,
amíg a nyár arany ereje elfogy,
ő csak lebeg a végtelen vizen.


Suhanj vele - nem kell kirajzolódni,
nem kell pörögni, zúgni - lenni kell,
az Isten kezéből kiejtett holmi
a bőr levélerezeteivel.


A fa emléke borul, mint az árnyék
a hömpölyödő hűs folyón föléd,
nagy koronája biztat egyre: szállj még,
röpülj, suhanj, kitárva vár az ég!


Ne higgy neki. - Nem fa. Te a levél vagy,
mit üzenetül írott valaki,
amit kifog a parton, ha elég nagy
lesz majd a csönd, egy másik valaki.


Ki írt? Kinek? A betűk elmosódnak?
Kibetűzi őket az alkonyat?
Ne gondolj véle, magad megadón hagyd,
hogy fújja a szél levélarcodat.


Az út
a fontos, mi magába fogja
a célt, ami Isten szívében él,
simulj a vízre, magad megadón hagyd,
hogy fújja levélarcodat a szél.
  

 

    

                                                                                                            2008-08-24
_____________________________________________

                                                               Mary E. Berning - Parachute

Kiss Judit Ágnes: Mimikri

 

 

Hová hívtál el, Istenem?
Miféle különös szeánszra,
mely szentebb, mint egy nászmise
és sötétebb, mint a sátán bálja?


Hová dobtál ki, Istenem,
mint egy ejtőernyős ügynököt?
Tudtad-e, amikor kilöktél,
hol szállunk, milyen föld fölött?

 
Most itt vagyok, nem kérdezek már
semmit, ami a múltról szólna,
elvégzem mindazt, amit rám bíztál,
vagy szolgaként, vagy uralkodva,

 
csak tudnám, mi az. Most jó volna
emlékezni, mit is kell tennem.
Hallgatok addig, és próbálok
túlélni rejtőszínekben.

                                                                                                           

                                                                                                            2008-06-18
_____________________________________________
                                                                   Árnyék   

 

Reményik Sándor: Csendes csodák

 

 

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

 

Tedd a kezed a szívedre,
Hallgasd, figyeld hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

 

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a szürke kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

 

Nézd, árnyékod, hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? S hogy tükröződni
Látod a vízben az eget.

 

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák:
Rajtuk át Isten szól: jövök.

                                                                                                           2008-06-07
_______________________________________________________
                                                                 Kálmán György - Fa      

Kiss Judit Ágnes: Karma

 

 

 

 

Lehet, hogy ez már egy másik élet,
Csak még nem vettük észre,
A hétköznapok abroncsai
Már nem tartottak össze.

 

A bomló testből néhány atom
Majd újraszerveződik,
Macskából madár lesz, kutyából hal,
És képzelheted a többit.

 

Különös reinkarnációk,
Ciki, hogy ide születtünk,
Tuti, hogy ez már egy másik élet,
Fura, hogy észre se vettük.

 

Idegen arcok, alterált végzet,
Hol van a régi, a másik?
Jó volna bármit fölismerni,
Rohanunk háztól házig.

 

Ellenséges az idő, a tér, de
Nincs hová hazamenni,
Bőrizomtömlőjén már lassan
Araszol felénk a semmi.

 

Odafönn elszúrták, úgy tűnik,
De lényeg, hogy jó volt a szándék,
Biztos, hogy ez már egy másik élet,
De talán ez is ajándék.

                                                                                                           2008-06-01
__________________________________________________

                                                                  Ackermann Éva - Szomorúság

Dsida Jenő: Szeretnék

 

 

 

Szeretnék:
kimenni messze, a víz partjára
s a lemenő nappal szembenézve
nekidőlni egy fának. 


Hetenként többször. 


A fejemet is hátravetve
hallgatni a halk szúnyogdongást,
meg a zsongó, csobogó vizet,
mikor beszél a Csenddel. 


Úgy maradni,
míg feljönnek a csillagok
és simogató ezüst fényüket
fejemre hintik. 


...Először egy napig maradni ott
azután két napig,
azután három napig,
azután mindig... 

                                                                                                            2008-04-05
_______________________________________________________

                                                                                           Vámosi Tamás - Eső

Ellen Niit: Ha ismerlek gyerekkoromban

 
 

Ha ismerlek gyerekkoromban,
biztosan neked ajándékozom
sárga kis hólapátomat,
piros homoklapátomat,
s a csillagokkal telefestett
kék vödrömet,
minden pitypangtól aranypöttyös rétet,
a játszótereket, az ugróiskola krétanégyzeteit,
a fasor minden levelét, a néger gesztenyéket
és a leghosszabb csúszdát,
amit csak ismerek.
A hordókat csorgó ereszek alján,
feketén csillogó vizükkel,
feketen csilladozó, mély vizükkel,
a víz alatt lakó meséket is,
a víz meséit égről, fákról, felhővonulásról,
(a méIyben úsznak, mégis szédítő magasan!)
s arról a furcsa sajdulásról,
amely lehajló tarkómat súrolta,
mint egy madár,
vagy lélek,
vagy golyó.
És azt hiszem,
a sárga mackót,
a szegény, kopott orrú sárga mackót,
minden titkával együtt -
neked ajándékoztam volna azt is,
utána sírdogáltam volna,
magam sem értve:
a veszteségtől-e, vagy örömömben.

                                                                                                           2008-03-22
______________________________________________________________________

                                                                  Kovács Krisztián: Vásár                    

Ady Endre: Az élet

 

Az élet a zsibárusok világa,
Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
Megvehető akármi ritka kincs.
Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
A jelszó mindig: eladok, veszek!...


Raktárra hordják mindenik portékát,
Eladó minden, hogyha van vevő:
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
Rajongás, hit, eszmény és szerető.
Aki bolond, holmiját olcsón adja,
Az okos mindig többet nyer vele,
A jelszó: egymást túl kell licitálni,
Ádáz versennyel egymást verve le!


A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kinál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.


Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,
Bolondok bizton, balgák szerfelett,
Eddig az ő példájukat követtem,
Ezután én is másképpen teszek,
Lelkem, szívem kitárom a piacra,
Túladok én is minden kincsemen...
... De nincs erőm ily nyomorulttá válni,
Óh, nincs erőm, én édes Istenem! ...

                                                                                                             2008-03-01
_______________________________________________________ 

                                                     Kép 

Bódás János: Ki van jelölve a helyed

 

Azért van síró, hogy vigasztald,
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak más vállai,
hogy terhüket te segítsd hordani.
Az irgalmat kinek fakasztják,
s mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd:
mennyi szeretet van benned. 


Megmutattad-e néha legalább?
Enyhült, s szépült-e tőled a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt?
Ott is, hol eddig minden tiszta volt? 


Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled.
Csak ott leszel az, aminek
rendeltettél. - Másként rideg,
céltalan lesz az életed.
Mag leszel, mely kőre esett,
elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, ami kárba veszett,
mit soh'se kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan,
cserép, amiben nincsen virág,
s nem veszi hasznod sem az ég,
sem a világ.

                                                                                                           2008-02-12 
_____________________________________________
                                                                  Kép     

 Tóth Krisztina: Dosszié

 

 

 

Nem fájt? Figyelsz egyáltalán?
Nem figyeltem. Néztem hanyatt a kanapén, hogy
süt át a fény a színes karikákon:
mint egy templomban, sárga, kék, piros
ólomüveg: lakásban ilyet sose láttam.
Sietni kellett, ötre jött az anyja.
Letolt gatyában ugrált utánam,
a kádban guggoltam, ő a csaphoz állt.
Szerintem is klassz. Reggelenként a legszebb.


Tizenhat voltam, eltelt még tizenhat,
mellettem állt a piros hetesen:
...az ólomüveg, tudod, az ebédlő
és a nappali közt, azt ugye meghagytátok?
...dehogy hagytuk. Azt még apám csinálta,
színes dossziék a két ablak között,
a vállalattól hozta haza őket...
...én most leszállok, metróval megyek.


Mért lepleződnek le mindig a csodák.
Mikulás. Gólya. Most meg ez.

                                                                                                            2008-02-10
_____________________________________________

                                               Ősz

Heltai Jenő: Ősz

 

 

 

Nyomon kisér az éjszakában
Valami halk, sejtelmes ének.
A csöndességben az öreg fák
Egymásnak titkokat mesélnek.


Szelíden egymáshoz simúlnak
A mesemondó, karcsú ágak
És mintha mindnek lelke volna,
Suttognak, sírnak, muzsikálnak.


Majd elhallgatnak. Bántja őket
Az őszi éjjel szörnyű csendje
S reszketve, félve összebújnak,
Mintha a lelkük dideregne.


A szél suhogva vág közéjük,
A sok levél sóhajtva rezdül -
A hervadás fehér tündére
Most megy az éjszakán keresztül.

                                                                                                            2008-02-10
_____________________________________________

                                                                 Tündérek

Weöres Sándor: Ha nézem a világot

 

 

 

Ha nézem a világot
a világ visszanéz
azt mondom, összevisszaság
ő feleli, teljes egész.


Azt mondom, csupa valótlan
a semmiség ragyog
ő feleli, nézz meg jobban
a valóság én vagyok.


Azt mondom, merő idegenség
sok átsuhanó tünemény
ő feleli, nézz a tükörbe
amit ott látsz, az vagyok én.


                                                                                                            2008-02-10

_____________________________________________

                                                       Kép
Reményik Sándor:  Kegyelem


 

 

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
s a lehetetlenség konok falán
zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
szótalanul, gondolattalanul
mondod magadnak: mindegy, mindhiába
a bűn, a betegség, a nyomorúság,
a mindennapi szörnyű szürkeség
tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
mely nem tárult ki átokra, imára,
erő, akarat, kétségbeesés, bűnbánat
– hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
s egy pici csillag sétál szembe véled,
s olyan közel jön, szépen mosolyogva,
hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
akkor – magától – minden elcsitul,
akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
csak úgy, magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

                                                                                                            2008-02-04
_______________________________________________________


Kamarás Klára: Hajléktalan az éjfélimisén

                                                                     Látó Endre - Éhesen

 

 

Ide csak melegedni jöttem
kinn hull a hó, s az éj hideg.
Ruhám kopott, hát tőlem itt is
elhúzódnak az emberek.

Az imákból már rég kikoptam, 
a hangom is olyan rekedt…
Itt ének száll feléd, s imádság
velük szárnyalni nem merek.

Régi imáim elfeledtem,
pedig nagyanyám oktatott…
de itt a tömjénfüstös éjben
valami fájón felragyog.

Igen, hazudtam, loptam, ittam.
Volt asszonyom, de elhagyott...
A gyermekem, ki tudja hol van?
Talán még él, talán halott.

Én nem kérek már semmi kincset.
Adtál, s elszórtam eleget…
csak hadd maradjak itt a fényben,
s jusson nekem is szeretet.

 _______________________________________________________________________

 

                                                                                 Kép

Kamarás Klára: Borongósan                

 

 

 

 

 

 

 

Az életem eltékozoltam:
nem  tücsökként, de nem is voltam hangya,
épp csak az idő folyt el... nap, a napra.
Az évek  szürke mozaikszemek
voltak, tavaszi ragyogás helyett.
Magánvilágom: siratófalam.
Nem szégyellem, csak siratom magam.



_______________________________________________________________________

                                                                            Kép                                                                      
Sík Sándor: Emberség  

 

 

 

Egy nap, mint a rest csiga, mászik,
Zivatarként zúg el a másik.
Mindegy, csak ugyanoda érnek.
Mit szólna ma tegnapi éned?

Amit éltél tisztes erényben,
Csupa félség s ösztön a fényben.
S ami pelyvád hull ki a rostán,
Nem lesz színig az se gonosz tán.

Mindegy, tovazizzen az élet:
Eszmélsz, s már itt az ítélet.
Szíved, agyad ostoba röggé...
Magad igy vagy amúgy, de örökké.

Nincs szánva szemednek a holnap:
Ott légy igaz ember, ahol vagy.
Most tedd, amit adatik tenned:
Az Isten rügyezik benned.

_________________________________________________________________________

 

            Kép
Reményik Sándor: A menekülő

 

 

 

Ha menni kell, magammal sokat vinnék.
Az egész édes, megszokott világot.
Rámástul sok, sok kedves drága képet
és egy pár szál préselt virágot.
Vinnék sok írást, magamét, meg másét
sok holt betűbe zárt eleven lelket
s hogy mindenütt nyomomba szálljanak:
megüzenném a hulló leveleknek.

Vinném az erdőt, hol örökké jártam
hintám, amelyen legelőször szálltam
a keszkenőm, mivel rossz másba sírni
a tollam, mert nem tudok mással írni.
Vinném a házunk, mely hátamra nőtt
az utca kövét küszöbünk előtt!

Vinném... én Istenem, mi mindent vinnék!
Én Istenem, mi minden futna át
gyötrődő lelkem alagútjain.
Olvasgatnám az ablakok sorát
simogatnám a fecskefészkeket
s magamba színék minden verkliszót
mint bűbájos, mennyei éneket...

Utánam honvággyal tekintenének
az ajtók mind, és mind a pitvarok
szeretnék mindent, mindent magammal vinni
és mindent itt hagyok.

______________________________________________________________________