Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


_____________________________________________

 

Markovics Anita: A neved

 

 

 

 

 

     nevedet elhadarja nyelvem
olyan ez, mint édes erdőkben a cukros-hó rohanás
éjjeli fehérség
különös visszacsapódó derengés
hótűkkel bélelt éjszakai nádas
válaszul fülemben láthatatlan ropogás szitál
vadászok lesen nem-moccanása
zsebükben érik a golyó
a puskacsövek a tájjal összenéznek
a vadak kék lábnyomaikban alszanak
a patak magára retten
sugárban dől a fény a szemekből
a Hold a látóhatár alá zsugorodik
és összekoccannak a hideg fémcsövek
a mégis-meleg gyilkos éjszakában


     gyúlékony szerelmes rettegés


     a neved

 

 

_______________________________________________________________________

 

Markovics Anita: Ellentétes irányú szívverések    

 

 

 

 

 

     álmaimból rian egy folyó
ha nézel
itt vagy
de az az 'itt' többé már nem közel
az emlékezés minden láncát eloldottam
távolodó pont vagy a horizonton
tekinteteddel csak hátamat égeted


     s ver a víz


     hazug öblökből szálltál partra
és én annyira igaznak akartalak hinni
hogy majdnem beteljesültél
kívántalak - azért ígértem magam
miközben azt sem tudtam ki vagyok
csak a kérdést
ami hónapok óta bennem dobol a pőre alkonyatban:


     'kék-a-fű szavaid
zöld-az-ég szavaid
hitemmé hogy lehettek?'


     most már nyújtózkodhatsz merészen
az én csillagaim nem a plafonig érnek
az én csillagaim nem takaróba varrtak


     feletted ragyognak
belőlük rian álmából a folyó
és bár foltokban még havazik emléked
csillapul
hogy az ellentétes irányú messzeségbe
összeizzadt szívvel sután néz a vágy

 

 

 

 

_______________________________________________________________________

 

Markovics Anita: Fogódzkodó

 

 

 

 

 

nem kellene más
csak egy fogódzkodó a hegyen
egy kiszögellés, amin megvethetem lábamat
sóhajtana alattam az erdő
a széltől borzolt tájat kapnám nyakamba
a meredély túloldalán lennék szomjas
kulacsot nyújtanál
a nap hátam mögött lefelé menne, ahogyan iszom
sátrat húznánk
némán
mert ez a természet rendje
aztán egész éjszakán át csodálnám álmodat


reggel szétkenném a napfelkeltét bőrödön

 

 

_______________________________________________________________________

 

Markovics Anita: Menni

 

 

 

 

 

     nem téged vádollak
én voltam túl erős
kettőnk helyett hogy is bírtam volna
csókjaid magányos ízét cipelni


     túl halk voltam
befogott fülekkel
üres csended
nevetve viselni


     túl messzire mentem
azzal hogy közel lehettél
de sehol sem voltál
és én mégis hagytam


     ma nincs gyűrű ujjamon
hasamban nem forog gyerek
harminc vérző nyár
harmincszor vetetett el


     már elbukni sem tudok
kicserzett valami bűnös tökély
menni szeretnék
- engem senki sem visz -
már én vagyok túl nehéz

 

 

 

_______________________________________________________________________

                                                                                                        Kép

Markovics Anita: Töredékek

 

 

 

 

 

kinyitni az ajtót
felnyitni a bort
rád gondolni közben
szemébe nézni annak
aki helyetted ott volt


***


elbukik ez a nap is
rátalál a tárgyakra a sötét
amiben máshol vagy
és én hiába tudom
merre
pedig hoztam öngyújtót
ez is
ellobban
kihűl
majd megint évekig
egyre vastagabb a sötét


***


az éj oly' hideg
hogy megfagy az emlék
a Hold megrepedt tükördarab
tudom pontosan merre vagy
hozzád tartanék de hiába
áttetsző álmaim pőrék
már nem emlékszem a bőrödre
és te örülsz
azt hiszed
hogy ez már felejtés


***


a járdarepedésekhez mérlek
(mindig magas vagy)
és várlak
ha leköpsz is
mert csak ennyi vagyok:
szótlan tűzfalnak támasztott homlok
forró hiábavaló várakozás
és nem faggatlak
miért nem mondtad
kezdetben
vagy közben
hogy a halálra készítesz fel
ezzel a szerelemmel


***


a kapudra gondolok
a kilincsedre
tovább nem megyek
nincs fényképem arcodról
mert nem akarod hogy emlékezzek
és nem értem
ezzel a 'nem akarással' miért szeretsz?


***


nem a test köt hozzád
és nem szeretem ahogyan kifosztod
minden egyes gyengéd simogatásomat
nem tudom közelre vonni vele
a messzeséget
amit egyre csak nyújtasz
de megpróbálom
mert én megpróbáltam érted mindent
nem baj ha ezt te nem mered
mert bármilyen is vagy
mindentől függetlenül
szeretlek


***


nem attól félek
hogy sosem fogok neked semmit sem jelenteni
hanem attól hogy sosem érzed meg azt
te mennyi mindent jelentesz nekem


***


bármennyire is vádolsz
nem a vágyak iránytűje visz hozzád
mozgólépcsők, járdák, kanyargós utak
ha patetikus lennék
tán' azt is hozzátenném még: isten
de te ateista vagy
és én szerényen itt vagyok

 

 

_______________________________________________________________________

                                                                           Kép

Markovics Anita: Töredékek 2.

 

 

 

 

 

jönni hozzád
így vagyok a legboldogabb
hogy én rólad annyi szépet képzelek
amit más sosem tudna
( te sem rólam )
és ezért ezzel együtt
a világ legmagányosabbja is én vagyok
de van egy imám:
benned ezt sose ismerjem fel


***


nem beszélünk róla
mert neked is
nekem is
voltak jelentőségteljes mások
elég ha fecseg a test
a mindkettőnknek
takaréklángra csavart megalkuvásról
mélyen hallgatunk
de a csók túl mély barlangjai mögött
ékes kastély bennem
és fordított égre szökik
a felismerés
hogy mindezek ellenére
nekem mégis csak
te vagy
akiért érdemes


***


annyira kellesz hogy
megtanultam ellened kacagva véteni
mert csak így érdekellek
( gyűlölöm, hogy hasonlítasz rám )
már téged kereslek
nem a nekem jót
őrült, szent és érthetetlen játék
és én boldogan adom fel magam
cserébe a szerelemért
( mondtam már?
gyűlölöm, mennyire hasonlítasz rám.
vagy csak remélem. )


***


legalább a tested add
ha csak ennyire vagy képes
ígérem
beérem vele
éjjelente nem fogalmazok
inkább haraplak
mert valahol biztosan hasonlítok hozzád
ha ennyire kellesz
bizonygatom:
belülről én is fenevad vagyok
már egy éve nem is merek gondolni a szerelemre


***


annyi mindennel kibéleltem a hiányt
mégis hiány maradt
és olyan sokáig tart
mert egyszer elkezdődhetett
nem fáj ha elmész
csak a bánat kiégett szemaforjait bámulom
a remény nem közlekedik
és bizonytalan alagutakba vájja magát az éjszaka


***


mindig utánam nyúlsz
az utolsó utáni pillanatban
megsimogatsz
azzal a vihar utáni gyengéd csitulással
ilyenkor már nem tudok nem maradni
két tenyered között
- mindig is erre vágytam -
pedig tönkre tesz
hogy
álmaimban folyton felvakart seb vagy
amit ébren tovább mélyítek
pedig fáj
de jó

***


írni kezdtem rólad
( számba vettem a fontos részleteket
amit össze kellene adnom )
aztán rájöttem
egy mindenség óta nézem
ami nem vagy
ami lehetnél
mégis
szeretlek
visszatérő álmaim belső ritmusa szerint

***


úgy adom fel magam
cserébe a szerelemért
hogy nem kérem:
légy jó ma hozzám
már semmire nincs szükségem
( ez lesz az utolsó vers utolsó sora
most sietek bőrödbe harapni
tudom, sötét lesz ezután. )

 

 

_______________________________________________________________________

 

 Markovics Anita: Töredékek 3. Környék

 

 

 

 

 

Éveken át itt váltunk el.
összekapcsolódott bennem vele a kocsmaillat,
a bokrok és a nedves föld szaga.
Vers az, ha itt megállok.
nem mert itt csókolt meg, hanem mert
régóta nincs itt, de
ez az illat kicsit ő maga.


***


Egy fél akarás kevés lett volna visszahozni
azt a képet, ahogyan a lombokon át a
szűrt fény arcába csorgott, - így várt.
világos bermuda, póló, kurva telefon,
valakivel mindig beszélt.
pár hónapra rá hazafelé
már a fenekemet fogta.


***


A platánoktól a kereszteződésig
hányféle volt
ruhája arca
veszekedés dac viszály mennyi érzelem
aztán mégsem maradt alul az a
majdnem jelentéktelennek vélt csók
háttal a téglafalnak
forgalomtól elbújva.
magunk elől
nem sikerült.


***


Tudom az éjjeli narancs fényeket ablakod alatt.
a felcsapódó hajnali kutyaugatást.
srégen a napsütést.
azon az ablakon sokszor néztem ki, hogy
ne lásd szememben az odaadást.
a járda észrevette és szemben a meszelt tűzfalak.
mondtam: 'sehol a tenger, mégis
görögös hangulat van itt'
a nevét elfelejtettem.
én //bentről// jegyeztem meg az utcád.


***


Ebből az ablakból néztem
ahogy jössz
át a kapun
felnézel hogy várlak-e már
vagy szándékosan késel
vagy nem jössz hogy kiderüljön másnál voltál
és most az ajtód előtt mégis mi találkozunk
és most meszelt falak néznek
elnyelik szeretkezéseink hangjait
ahogyan régen kétségbeesett érintéseinket is.


***


Amikor nem voltál a tájban,
hónapokig nem is volt táj.
színtelenített skicc volt,
nem isten véghez vitt tervrajza.
egyszer felzokogtam hirtelen,
hogy meghalhatsz.
Varázsütésre épült fel akkor a környék.


***


...ha környéket teremthetnék magunknak
mindegy hol lenne, de
tennék oda egy játszóteret.

 

 

_______________________________________________________________________