Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


_____________________________________________

                                                               Touluose Lautrec - In Bed The Kiss

Lányi Sarolta: Az első mosoly

 

 

 

 

 

Reggelre megtérek ide melléd
onnan, a csodákkal kövezett idegen útról
amiről nyelvem regélni tudatlan
s tollam is gyenge, -


megtérek ide reggelre melléd
nesztelen. Testem megrándúlva halk sóhajban
fogadja be a messzejárt utast, a lelket,
s feléd fordúl e földre vissza még nem vénült orcám


hogy te légy az első, kit szemeim meglátnak ujfent
s feléd ragyogjon egyetlen kincsem a szebbik létből,
mit magammal elhozhattam orozva néked onnan,
hol még erdőnyi terem belőle,


- vedd hát ó kedves, ezt a mosolyt,
első mosolyát a bús valóság nappalának
s az utolsót arról a tájról, melyről nyelvem regélni tudatlan
s tollam is gyönge.

 

_______________________________________________________________________

                                                                            Oliver W. Ray - Face To Face

Lányi Sarolta: Búban virító titok

 

 

 

 

 

Csak az én két vállam hordja súlyát
Csak az én mellem viselje búját -
Viruló szép titkomnak, hogy szeretlek.
Csak nekem dús, nagy ez a kis utca
És áldott százszor az aszfalt. Ki tudja,
Nem te jártál-e itt esetleg?


Egy órája tán itt voltál magad.
Ruhád súrolt sok barna házfalat
S e nő, ki szembe jő velem,
Úgy mosolyog, mint aki téged látott,
(Nedves és nagyranyílt szemekkel. ) Látod,
Pedig őt nem fűti szerelem.


Csak én hordozom arcod itt benn,
Csak nekem vagy te minden, minden
S tied vagyok mindennél jobban.
Az izzó, drága bélyeget,
Amit szemed rám égetett,
Hordom fájósan, boldogan, titokban. . .

 

 

_______________________________________________________________________

                                                                      Kép           

Lányi Sarolta: Bús tréfálkozás

 

 

 

 

 

Jól hallottam? Azt mondtad, hogy szeretsz?
Csak nem gondolod, hogy elhiszem?
Szeretnél? Ó, ó! De hiszen
Már el is köszönsz. Az idő leint
És én magam leszek megint.
Megint magam hajózom
Hullámzó tündértómon,
Tengerszemén a szerelemnek,
Mely kicsiny, de mély
S mélyében leskel a veszély,
Ha jő az éj s a szél beszél;
Szeretsz? De én megint magam vagyok
S mint elhagyott halott
Kit senki, senki nem virraszt
Fölérez, éled újra bennem
Szerelmem;
Sikong és te nem hallod azt.
Nem hallod azt se meg soha
Mikor szólítlak, hívlak, vágylak,
Nevedtől hangos a szoba
Ahol a sóhajtásaim tanyáznak.
Szeretsz, azt mondod? De lásd
Álmomba se kísérsz el
Múlt éjjel megcsókoltuk egymást
S te erre sem emlékszel.

 

 

_______________________________________________________________________

                                                                      Kép

Lányi Sarolta: Ki talál meg?

 

 

 

 

 

Irdatlan nagy úton elvesztettek engem,
jó meleg tenyérből hideg földre estem.

Hideg földre estem, nyitott szemmel, ébren,
bitang jószág lettem, látom, tudom, érzem.

Mikor földre estem, bár meghaltam volna,
önnönmagamnak is bár elvesztem volna!

Távolodni léptét így hallgatom, élve,
fájdalmam ragyog csak körülsötét éjbe.

Nagyon nehéz voltam? terhes úti járom,
azért hagyott engem ismeretlen tájon?

Vagy nagyon is könnyű? nem érezte súlyom,
s úgy ejtett el engem véletlen az úton?

Ha visszafordúlna, még visszatalálna,
még senki se lépett a lába nyomába.

De messze van az már, nem keres az engem.
Ragyog a fájdalmam. Ki talál meg engem?

 

_______________________________________________________________________

 

  

Lányi Sarolta: Nem tiéd az akarat... 
                                                       
                                                                          Andrei Protsuk - Tangokiss 

 

 

 

 

 

Kedves! ha gondolsz rám, ha rámfeledkezel,
ha írsz, vagy szemed betüsoron cikázik
éber gondok közt, ásító unalomban,
asszonyszemekből, férfibeszédben,
nevetve, sírva, alva és ébren
körülölel és rádragyog
egy emlék, ami én vagyok. 


Kedves! fogadj el, haraggal el ne kergess,
ne bánd, ha néha hozzám küld a lángod,
ne lázongj daccal érte. Nem tiéd
az akarat, felém mi hajlít, sem az emlék,
mely aranyköddel felhőzi be kerted,
hol vágyvirágok fájva fakadnak. . . 


Én akarom ezt. Én akarlak.

 

_______________________________________________________________________

                                                                                         Marlina Vera - Lovers

Lányi Sarolta: Vers I.

 

 

 

 

Nem ismerhetsz te engem.Nem tudod,
Hogy hajam hullámzó barna erdő,
A sátorában megpihenni jó,
És néha zúg, mint szélben lengő
Nagy aranybrokát lobogó.


És nem tudod,
Hogy a szemem örvénylő mély titok,
Mely az arcod ünnepelve rejti;
Zöldfátyolos aranyló tükörében
Nem ismersz önmagadra.Nem tudod,
Hogy bennem éled egyik éltedet.

 

_______________________________________________________________________

                                                                 Kép

Lányi Sarolta: Vers III.

 

 

 

 

És én még várok. Várok. Hisz ma még
A rádvárás öröm, remény nekem.
De nem tudod és én nem tudhatom,
Hogy baktató, fakó évek során
Nem únom-é meg majd várásodat?
Nem zúzom-é be gyilkos unalomból
Az aranytükröt, mely arcod őrzi?
S fanyar, terjengő, gyilkos unalomból
Nem tépem-é ki szálanként hajam,
Reménytelen dühvel a szélbe szórva
Foszlányait a brokátlobogónak?!

 

_______________________________________________________________________