Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


_____________________________________________

                                                 Kép

Kamarás Klára: Csak álom

 

 

 

Még várj...még van idő,
magasan jár a nap.
Ne tudja senki,
hogy csak álom ez,
álmodtál,
s én is csak álmodtalak.

Majd elcsitul köröttünk a világ,
és szürke fátyol könnyű árnya
borul a tájra...
Akkor majd újra itt leszek.
Meglásd, a csillagok világát
borítja ránk az éj, s a képzelet.

 

 

_______________________________________________________________________

                                                                                    Kép

Kamarás Klára:Egy szürke vers                                              

 

 

 

Szemed helyett nézem a monitort.
Kezed helyett a billentyűkhöz érek.
Hol a sok sziporkázó gondolat ?
Nincs üzenet.
Kikapcsolom a gépet.
 
Ez a reggel is olyan mint a többi.
Kinézek, hátha kisütött a nap.
Benn szürke falak, kinn a szürke ég .
Szürke  közel és szürke messzeség...
Szürke szivárvány, szürke táj fölött?
Hát nincs remény, a tavasz megszökött?
Csak  hiány van, mely egyre jobban éget,
S én bámulom e tenger szürkeséget.

 

_______________________________________________________________________

                                                                                            Kép

 Kamarás Klára: Partra vetve

 

 

 

 

Ezer véletlen összecsengett
hogy éppen Te és éppen Én...
Hány kavics fekszik együtt
mégis árván, a tenger fenekén?
És melyiket sodorja ki
egy hullám eléd a partra
s ha arra jársz
a napfény csalfa fénye
épp akkor megcsillan-e rajta?
Tengernyi víz és homoktenger
és kavicstenger...
Jaj, miért tűnik el az ember
ebben a szédítő tömegben
árván, magányosan és megtaláltan
és újra, mindig újra elveszetten...

 

_______________________________________________________________________