Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


_____________________________________________

 

Gergely Ágnes: Emlékezés egy szomorú férfira

                                                                                                     Tessa Valo - Sorrow







Saját kezeddel ütnélek pofon,
de az ütéshez nincs ma már jogom - -


hideg világban őrzöd önmagad:


a csönd, a billegő ezüstmadár
a jégveremben borzadozva jár,
s ha felvergődve rést lel valahol,
leheletedtől földre hull a toll - -
huzatot kap a boltos kapualj - -
zsugorodik már nyárutón a gally - -
egy éj alatt kilencet lép a hold - -
s varasodik, de nem heged a volt - -
ezért harminchat éve csak öregszel:
szomorú kezed kinyújtottad egyszer,


de nem jöttél, amikor hívtalak - -


saját kezeddel ütnélek pofon,
de a kezedhez nincs ma már jogom.

 

_______________________________________________________________________

                                                                                                       Carrie Graber - Expectations

Gergely Ágnes: Szeretek várni rád

 
 

 

 

 

 

Eső kering az utcán, s idebent
a lámpa körül gyűrűzik a csend,
ahogy ülök és várlak.
Nincs más világ: magamba búvom el.
Ilyenkor nem hiszem, hogy látni kell,
ilyenkor óriás vagyok,
aki elég magának,
lebegek fönn, a csont-palack felett
és az sem érdekel,
hogy kerek szemmel figyelnek a tárgyak.


Ülök és várlak.
Mióta várok így?


Emlékszem, meggyűltek az évek,
feltornyosult a megvárattatás,
közben mosoly fürösztgetett, közelség,
jószó, szívesség és kézfogás,
lassanként gyanús lettem önmagamnak
s előrebukván a jövő felé
(hogy ki jön még és ki az, aki nem jön)
belémfagyott a maradék lehellet
és meggyűlöltem, akit várni kellett –


és most eszméletem hideg falára
kikönyökölve nézek innét,
s mint az igazi boldogok,
a tétovázó ifjúságra
s a lépteidre gondolok.


Te vagy bennem a bizonyosság,
az önvédelem és a gőg,
a különbség, az azonosság,
a fejtartás mások előtt.
Ha jössz, a padló is megéled,
körvonalat kap a világ,
a tárgyak előrefeszülnek,
türelmük szétveti az ajtót,
lebiccenő fejem fölött
a lámpa lélegző virág,
jaj, nézd, hogy szeretek,
szeretek várni rád,


nézd, én, az egykori csavargó,
hogy ülök itt, nyugalmi lázban,
e mozdulatlan mozdulásban,
ülök és várlak, várlak –
állj meg! egy perccel előbb, mint belépsz,
még felmutatlak a világnak.

 

___________________________________________________________________________________