Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


_______________________________________________________________________ 



Baranyi Ferenc: Kielo fejfájára

 

 

 

Gyöngyi meghalt. Valamikor
ő volt a legnagyobb szerelmem,
miatta nem kevés botor
s nagyszerű dolgot elkövettem,
rám ragyogott, akár a nap -
s árnyakból kivetkeztem érte,
egészen magával ragadt
tündöklésének pőresége.



Akkor csak ő adott esélyt
elérni lelkem erdejének
tisztásait és elkísért
az ösvényen, hol tüske tépett,
egyedül ő volt, aki TÚL
AZ ÉJSZAKÁN se látta árnyam -
s most rá fagyos föld röge hull,
halott, kit egykor úgy imádtam.



Azóta foltjára a zsák
rég rátalált, eljött, ki éppen
velem illik össze a tág
s darabokra tört mindenségben,
de Gyöngyi emlékét - miként
aranytalizmánt - holtig őrzöm,
mert tőle tanultam a fényt,
amelynél nincs égibb a földön.



_____________________________________________

 

Gergely Ágnes: Ajtófélfámon jel vagy 

 

 

 

Nincsenek emlékeim,
és ha vannak sem őrzöm őket.
Sohasem koslatom a temetőket,
nem rendít meg a szerves kémia.


De néha úgy november táján
ha köd van és a nyirkos ablakok
mögött levegő után kapkodok,
anélkül, hogy alakod látni tudnám,
a vegetatív emlékezés útján
fel-felszivárog egy mozdulatod.


Érzem, hogy hosszú, ideges ujjaid között
termosz forog és rossz konzervnyitó,
zsebkés és tátott szájú hátizsák,
meleg alsónemű és imakönyv,
s a súlytalan teher alatt a hátad
ropogva eszmél rá, hogy bírja még.
Érzem, hogy indulsz. Kilépsz, jólöltözött csavargó,
sohase mész, csak indulsz,
nevetve hátranézel, harmincnyolc évesen,
visszajövök, hamar, bólintod, mutatod
(másnap lett volna a születésnapod)
és vinnyogva, befelé sírsz, mint egy Mednyánszky-kép,
és integetsz – hogy integetsz!


Ajtófélfámon jel vagy: megtapadtál;
a Ferdinánd-híd, a tenyérnyi rács,
a lucskos út, a végelgyengülés, a fű-zabálás
vak képzelés csak mind, elmeszülemény,
hiszen hazudtam, látni szoktalak,
a novemberi fojtó ég alatt
velem indulsz, lélegzel, könnyeid
az én torkomat szorítják, és én hagyom,
s ott fönn, ahová elrepült,
az a szádból kiütött, vékonyka cigaretta
tizennyolc éve ég egy csillagon.

 

 

_________________________________________________

 

Turbuly Lilla: A játszma vége

 

 

 

Álmomban felolvastad nekem A játszma végét,
akkor már régóta tudtam, vesztésre állsz.
És most, ahogy ezt írom, nem hagy nyugodni két kép:
rutinvizsgálat, mondod, intesz és autóba szállsz. 


Felvillanó arcod egy kirakat üvegében,
fél évvel később állunk tanácstalanul a járdán,
és hogy ne kelljen elfogyó önmagadra néznem,
az akciós cipőket bámulom - mintha látnám. 


Te akkor épp' a mostnak fordítottál hátat,
olyan volt a hangod, mint aki egyfolytában vacog,
haljak meg én, egy pillanatra azt kívántad,
bár úgy mondtad, tartson soká, ha tényleg jól vagyok. 


Október vége lett, ősztől szokatlan, nagy meleg,
nem vártam meg, hogy vége legyen a temetésnek.
Örülnél vajon - gondoltam kifelé menet -
a lombon átaranyló, részvétlen napsütésnek?

 

 

_________________________________________________

 

Faludy György: Elmentél harminc éve

 

 

 

Elmentél harminc éve és még mindig szeretlek.
Emlékszel csókjaimra már halott ajkadon?
Nyolc gyermeket akartunk, de végül csupán egy lett.
Az emigránsok léte nyomor és siralom.


Szerelmünk sziklakő volt, nem virágág, mely fonnyad.
Nem változott, nem gyengült tizenöt év alatt.
Pedig a párzást, durva marcangolásnak mondtad
és gyűlölted. Ezért csak ritkán zavartalak.


De egyszer, haldoklásod előtt alig egy héttel
oly szorosan öleltél karod közé az éjjel,
hogy megpróbáltam. Csupa rákseb volt már a tested.


"Nem értem. Túlvilági gyönyörűség", lihegted
és rögtön elaludtál. Feltérdeltem az ágyra.
Először volt így - sírtam. Először s utoljára.

 

____________________________________________

                                                        Kép

Kamarás Klára: Őrizz meg

 

 

 

Borongós árnyékkal szívemben
járom a kertet őszi csendben.
Búcsút veszek lombtól, virágtól,
maroknyi léttől, csalfa nyártól.
Tőled még nem.
Kérj, hogy maradjak!
Aki voltam, s aki vagyok ma,
őrizz meg annak.


Zene: Charlie - A Holnap Már Nem Lesz Szomorú

 

_______________________________________________________                                                     
                                                        Kép

Tóth Krisztina: Géphang



 

Már túl a túlon túl földi idődön
pedig rég nem te voltál hisz láttalak
egy halott beszélt a rögzítődön
de nem tudtam megállni
hogy vissza ne hívjalak


mikor rég úton voltál és nem tudtál megállni
se hang se test csak távozó alak
nem fordultál meg szólhatott volna bárki
mégse tudtam megállni
hogy egyszer vissza ne hívjalak


se hang se test csak távozó alak
már túl a túlon túl földi idődön
egyszer hiába hívtalak
egy halott beszélt a rögzítődön
mégse tudtam megállni


hogy vissza ne hívjalak
nem fordultál meg szólhatott volna bárki
már túl a túlon túl földi idődön
rég úton voltál és nem tudtál megállni
hiába hívtalak
   

                                                                                        

Zene: Vörös István - Nyári Éjszakák 

 

________________________________________________________________________

 

                                                                                                        
Birtalan Ferenc: A huszonegyedik nap
Kép

 

 

Eltelt egy nap, és újra egy,
és ez is együtt és veled.
Ennyi a halál, látod, ennyi.
Nem-lennem kell, hogy tudj ne-lenni!

Magad, belőlem haltad el,
de vagy, míg nekem vanni kell,
mert egylétünkben, anyagtalan
nincsed súlyát hordozom magam.

Hiába romlott össze tested,
bennem te maradsz csak egynek,
s ha bárhol is, ha millió darab vagy,
naponta újra, újra összeraklak!

 

________________________________________________________________________

                                             Eternal Embrace
Hajnal Anna: Várj

 

 

Nem leszel mindig egyedül,
eljön hogy újra betakarlak!
együtt leszünk nagy hó alatt;
jövök, még szeretni akarlak.

Hozzád présel az áldott súly,
elérlek, soha közelebben:
csontomig érő remegés
átjár mint ifjú közeledben.

Megvársz? Csontszámmal megcsókollak,
csontkezem kezedre tapadhat
csontkarom karodba karolhat
szeretlek, szeretni akarlak.

                                                                                                           

________________________________________________________________________

                                                              Kép

N. Horváth Péter: Tűnődés

 

 

Csupán ábránd vagy már, fátyolozott lélek,
emlékek függönyén virágzó varázslat.
Szertefoszlanál ha megérintenélek,
rád csak a virrasztó tűnődés találhat.

Nem hozhatlak vissza a túlsó oldalról,
mégis hiszem, újra találkozol velem,
s ez minden magányos órámért kárpótol,
míg magad ölelve, készíted a helyem.

                                                                                                             

________________________________________________________ 

 

                                                                                            
Birtalan Ferenc: Vezekeltem

 Kép

 

a kezedre emlékszem a szádra
lehet már ősz volt kint lehet
valahogy átmenekültünk a nyárba
azután halálig veled

ahogy szólsz a hangodra emlékszem
ahogy kérdezed: szeretsz-e
s én itt fekszem azóta is csak ébren
te feszítettél keresztre

nem megyek hozzád már évek óta
hittem így könnyebb lesz talán
de nem kudarcba fulladt minden próba
te vagy az egyetlen hiány

az időm elfogy lassan letelik
bűneimért vezekeltem
élek ameddig muszáj s megengedik
hogy itt tartsalak a versben

a hangod szád kezed emlékezem
érezlek tapintható vagy
amíg maradnom kell dolgomat teszem
soha nem mondtam le rólad

 

_______________________________________________________________________                                                                                           

                                                                                                             Kép
Szabó Magda: Elégia

 

 

Tudom, hogy meghaltál, de nem hiszem,
még ma sem értem én;
hogy pár kavics mindörökre bezárhat,
hogy föld alatt a hazád és a házad,
ugyan hogy érteném.

Tizennyolc évet égtél, te parányi,
te vézna testbe ágyalt szeretet :
hogy higgyem el, hogy lángjaid kihűltek,
és ellebbent könnyű lehelleted?

Hogy higgyem el, hogy benyelte a mélység
szelíd szived szapora lüktetését,
s ha száradó torokkal elkiáltom
egyetlenegy birtokod a világon,
ártatlan nevedet,
hogy soha-soha nem jön felelet?

Mindig velem jártál, nem nélkülem,
most elbújtál a mélybe.
Odaadtad futásod, a vizet,
a nyári szélben ingó neszeket,
a zizzenést, a zöld fellegeket,
szólj, mit kaptál cserébe?

Félsz odalenn? Tán azért vitted el
a mosolygásomat,
s most ketten vagytok lenn
az ideges bokor alatt?

Te rejtőző, becsaptál, elszaladtál,
hogy bocsássam meg,
hogy magamra hagytál,
s itt botlom régi útjaink kövén?
Felelj, te hűtlen, vársz-e rám,
sietsz-e majd felém,
ha nyugtalan sorsom betelt,
vezetsz-e lenge fény?

Beszélj, ott van a régi ház,
az arany venyigék, ahol te vagy?
Oda süllyedt a fiatal vidék?
Hallasz? Úgy mérjem léptemet,
úgy járjam útamat,
hogy a füled még rám figyel
a nedves föld alatt?

Beszélj! Hallod a hangomat,
csak nem szabad felelned?
És én? Hallom még hangodat,
felel majd fürge nyelved?

Mindenkit hozzád mérek én,
hogy úgy szeret-e, mint te;
gurul a hónap és az év,
szegény emlékeimbe
kapaszkodom, hogy el ne essem.
Emlékezz rám, hogy megtalálj,
ha rám mosolyog a halál,
s levél legyez felettem.

 

_______________________________________________________________________
                                                    Pablo Picasso - The Burial Of Casagemas   
Szabó Magda: Sírfelirat

 

 

Én sose jártam nélküled,
csak most jöttem előre;
az ifjúságod elgurult,
azt őrzöm itt a földbe.
A szál, mely fogta lelkemet,
a fényes szál kibomlott,
ne sírj, ha e kövek felé hajolsz,
s nevem kimondod.
Mert jössz te is. Úgy várlak itt,
mint otthon, odafenn,
s nem tudta más, hogy közeledsz,
csak szívem és fülem.
Majd rádnézek, mint annyiszor,
hogy mit hoztál nekem,-
ó, hozd magaddal a napot!
Hideg van idelenn.

 

_______________________________________________________________________

 Áprily Lajos: Az utolsó találkozás

 

Hideg eső. Benn gyászposztós falak,
ravatal, tele szalaggal s virággal.
A koszorúk felett megláttalak.
Láttam: találkoztál a szabadsággal.

 

 

_______________________________________________________________________